Napi lelki táplálék

Róm 5,1-11

Napi Ige – Kusnyír László

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Amikor az ember kiejti a száján a szót, hogy „békesség”, vagy elmélkedni kezd rajta, hogy mit is takar ez a fogalom, rendszerint leragad annál, hogy mennyi minden állja útját, hogy neki békessége legyen. Úgy gondoljuk, hogy többnyire ezek a bennünket hátrányosan befolyásoló tényezők, külső körülmények az okai annak, hogy nincs békességünk, „pedig rajtunk nem múlna, hogy mégis legyen”.

A béke, békesség szó súlyát, aktualitását, - manapság az orosz-ukrán háborús konfliktus miatti, nehezen viselhető - hiányát mindnyájan érzékeljük, mondhatni, az egész földkerekségen. Nemigen akad az épelméjűek között a világon olyan, aki – atomfegyverektől való fenyegetettség árnyékában – ne a földkerekség általános békéjének valami úton-módon létrejöhető biztosításában és fenntartásában látná a teremtettség és benne az embervilág életben maradásának egyetlen esélyét – persze, emberileg. Békesség a földön, emberek és nemzetek között: ez ma az elkötelezett politikusok legfőbb törekvése, s a jó szándékú emberek hőn óhajtott vágya.

Az apostol is békességről beszél, ámde olyanról, amely minden más békesség igazi alapja. Ő azt mondja: Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ettől nincs fontosabb az életben, mert, ha valaki igazán békességben van Istennel, akkor megtalálja a békességét önmagával, a világgal, az emberekkel és kibékül a sorsával. Akkor belülről van olyan békessége, amit semmi sem háboríthat többé.

„Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke.” – írja és kéri Ady Endre is az „Imádság háború után” című versében.

Ebben a békességben az igazán csodálatos, hogy nem személyektől, még csak nem is kiegyensúlyozott életkörülményektől függ, hanem a Megváltó Úr és az egyén bizalmas kapcsolatának függvénye. Mert az Istennel való zavartalan kötelék békessége nem valamiféle kívülről befelé ható dolog, hanem a szívünkből kifelé sugárzó erő, amelyet Isten békessége táplál bennünk. Ezért nem borul föl sohasem…

Korábbi napok napi lelki táplálékai