„Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot. … és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. Ezért Isten ezt „be is számította neki igazságul”.” (Róm 4,13, 21-22)

Kevés olyan nehezen megválaszolható kérdés van az emberi életben, mint az, hogy „mit hoz a jövő?” Ma különösen is nagy a bizonytalanság, hiszen olyan időket élünk, amikor ember ember ellen, ország ország ellen támad, a közelünkben emberek elveszítik szülőföldjüket, otthonukat, szeretteiket, s ami tegnap még kényelmes és biztos volt, az holnap talán már nincs sehol. Mit hoz hát a jövő?

Ábrahámot azért nevezi a Szentírás a hívők atyjának, Pál apostol pedig azért példálódzik vele, mert olyan dolgokban is vakon bízott – Isten ígéreteit komolyan véve – a jövőjét illetően, amivel kapcsolatban az idős emberek már fel szokták adni a reményt.

Ábrahám százesztendős korában, gyermektelenül, de mégis elhitte, hogy Isten nagy nép atyjává teszi majd. Akkor, amikor már megvénült a teste és tisztában volt vele, hogy nekik Sárával a maguk erejéből már nem lehet gyermekük – hogyan dőlhetett be ilyen valószínűtlen ígéretnek? – kérdezhetnénk. Kezdetben még Sára is csak nevetett Istennek ezen az ígéretén. Ábrahám azonban mindvégig meg volt győződve arról, hogy amit Isten megígért, az be is fog következni – ezt számította be neki Isten igazságul.

Mi már tudjuk, hogy Ábrahám és Sára hite nem csúfoltatott meg, mert a száz éves Ábrahámnak és a kilencven éves Sárának valóban megszületett a gyermeke – Izsák. Isten ugyanis mindazoknak az életében valósággá szokta tenni az Ő áldásai felől elhangzó ígéreteit, akik minden csüggesztő, külső látszat ellenére, vakon mernek bízni azok beteljesedésében. Azt is tudjuk, hogy Ábrahám – Isten kérésére – még ezt a nehezen megszületett fiúgyermeket is hajlandó lett volna engedelmesen feláldozni. Hitt abban, hogy Isten még ilyen rettenetes dolgot is csak azért kíván az embertől, hogy ilyen állomásokon keresztül vezérelje az övéit az Ő áldásainak kiteljesedése felé.

Igen, akiket Isten már megszabadított a bűn és az engedetlenség rabságából, azokat még az ilyen súlyos próbatételek idején is szabaddá teszi a félelemtől és szorongástól, s amiket emberi szem nem látott, fül nem hallott, sem embernek szíve soha meg nem gondolt, olyan dolgokat készít az Őt szeretőknek.

Hogy mégis, mi lesz ezekből a mi jövőnkben valósággá, azt majd az dönti el, hogy mi akarunk-e az Őiránta való maradéktalan engedelmesség útján járni, és lesz-e merszünk vakon bízni és feltétel nélküli bizalommal hinni Őbenne?…