A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
Az általános emberi bölcselkedés, közmondásos szólam azt tartja, hogy az emberek között, amikor már a temetőben nyugszanak, megszűnik minden korábbi különbség. Az ateista kommunizmus ideológiája pedig az élő emberek vonatkozásában tűzte bátran zászlajára a mindenki (legalábbis a világ proletárjai) számára elérhető, teljes egyenlőséget – eredménytelenül. Mindkét állítás igaza – ugye érezzük – erősen sántít.
A földi pályán elérhető egyenlőség hamis ideája ugyanis Isten gondolatától nagyban elrugaszkodott, hamis ábrándnak bizonyuló eszméken alapult. A „halál, mint végső, nagy igazságtévő” gondolat pedig inkább az ember múlandósággal szembeni tehetetlenségét igyekszik szépíteni. Pedig azzal a mindenkire érvényes bibliai látással is azonosulhatna, hogy Ádám és Éva óta: a halál – a bűn zsoldja.
Mennyivel másabb az apostol nézőpontja, ahogyan Istennek az emberhez való viszonyulásában szemlélteti az egyenlőség kérdését. Az apostol szerint is teljesen egyforma minden ember – az élő Isten színe előtt. Nincs különbség, mondja, nemcsak gazdagok és szegények, tanultak és tanulatlanok, színes-, vagy fehérbőrűek, férfiak és nők között – hanem semmilyen vonatkozásban sincs Isten szemében különbség közöttünk, emberek között. Határozottan állítja, hogy azért „… nincs különbség, mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, Isten ingyen igazít meg az Ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által.”
Egyetlen realitás van, mely alapján közös nevezőre lehet hozni minden embert; ez pedig a bűn valósága, mert Isten előtt minden ember egyformán bűnös, így mindenki egyformán rászorul a kegyelemre. Milyen furcsa – gondolhatnánk, hogy Atyánk nem tesz különbséget nagy és kis bűnök, vétkek, vétségek, szabálysértések, tévedések, elvétések, mulasztások, gondatlanságunkból bekövetkezett, vagy előre megfontolt szándékú bűneink között. Isten előtt „csak” bűn és bűnös ember van. És még csak nem is a jócselekedeteink száma, vagy erényeink szerint készül ítéletet tartani felettünk.
„Akkor, eszerint az ember semmit nem tehet.” – Nos, ez egyáltalán nem igaz. Mert mégis van, lehet nagy különbség ember és ember között, mégpedig abban, hogy eljut-e valaki annak felismerésre, vagy nem, hogy Jézus Krisztus minden ember bűnéért tökéletesen eleget tett a Golgota keresztjén. Igaz ugyan, hogy semmit sem tehetünk azért, hogy megszerezzük az üdvösséget, de mégis mindent megtehetünk, hogy megháláljuk a felismert és megbánt bűneink bocsánatát, az üdvösséget, amit Jézus már egyszer, s mindenkorra megszerzett számunkra.
Aki tudomásul veszi és elfogadja, hogy Isten Jézus érdeméért megbocsátott neki és gyermekévé tette, az örökre elkötelezi magát Istennek. Ő már nem érdemeket gyűjtögetve, hanem Isten iránti hálából jót cselekedve él tovább.