Hiába noszogatom, kérem, könyörgöm, nem csinálja, nem hallgat rám. Megy a maga feje után. Pedig segítenék, ott lennék, de nem kellek. Én nem kellek. Mit kellene még tennem? Már nem érdekel, csináljon azt, amit akar…. Szeresd felebarátodat…

Már megint a lelkembe gázolt. Tegnap annyira igyekeztem a kedvére tenni, apróságokkal, kedvességekkel. Elintéztem, ami az ő feladata lett volna, fáradoztam érte, dolgoztam, hogy rendbe tegyem, amit neki kellett volna. És értékelte? Egy cseppet sem. Szerintem még csak észre sem vette … Szeresd…

Annyira másként látja a világot, mint én. Annyira idegen, ahogy gondolkodik. Annyira el van telve magával, a másikat meg sem látja… Szeresd!

Nekem van igazam. Tudom, hogy nekem van igazam. Ez igazságtalan. Miért kellene engednem? Miért kellene hallgatnom? Hogyan tudnám ezt az ő értelméig is eljuttatni? Szeresd…

Megbántott, de túltettem magam rajta. Úgy voltam vele: sokáig nem haragudhatok, akkor rövid ideig meg minek? Nyitottam felé, megint én. Felkerestem, megint én... Békültem, megint én… Miért mindig én? Lenyeltem a büszkeségem… És mi lett az eredmény? Visszaélt vele. Csak én jöttem ki megint az egészből rosszul… Szeresd…

Uram…. nem megy. Mi lesz velem? Hol vagyok én? Mikor jövök én?

Minden gazdagságomról lemondtam, megszülettem, mint egy ember – s még arra sem méltatnak, hogy befogadjanak. Tanítom őket, kiforgatják szavaimat, félre értenek, nem hisznek nekem, okoskodnak, nem hallgatnak rám. Gyógyítom testüket-lelküket, életüket, mégis mindig kételkednek erőmben, hatalmamban, jóságomban, igaz szándékomban. Megszólítanak, meghallgatom őket, cselekszem, mikor már nincs rám szükség, eldobnak, nincs hála, letagadják, hogy én segítettem. Mindenem odaadtam nekik, a szívemet eléjük tettem, az életem adtam értük, közönyösen elfordulnak, csak szavaikkal tisztelnek, életgyakorlatukból kiderül, hogy x. vagyok csupán a fontossági sorrendjükben. Mit csináljak? Szerinted mit csináljak?

Szeretem őket… Mégis szeretem őket.

Jézus tudta, hogy a gyűlölködésből, az egymás legyőzésének a vágyából, a saját igazam másikra erőltetéséből még sohasem támadt szeretet, de a mégis szeretet kimutatása, hogy mégis szeretlek, megbecsüllek, figyelek rád – falakat rombolhat le lépésről-lépésre, s talán – persze egyáltalán nem biztos – de talán változást hozhat a másik szívébe. Mi Isten „mégis szeretetéből” élünk nap-nap után… Szeresd felebarátodat…