Jézus nem provokálta a főpapokat ezekkel a példázatokkal, hanem megpróbálta felnyitni a szemüket. A papi arisztokrácia olyan régóta tartotta zsákmánynak a templom ügyét, és olyan jól élt belőle, hogy ezek a szigorú példázatok kellettek ahhoz, hogy kimozduljanak álláspontjukból. A példázatok nagyon pontosan írják le a jelent és a jövendőt. Ezeket nem lehetett félreérteni, félremagyarázni. Jézus sebészi pontossággal mutat rá minden eltévedés, minden árulás gyökerére: a főpapok nem Isten akarata szerint cselekszenek.

Erre a tanításra csakis haraggal lehet válaszolni. Annyira bántó a második gyermek és a gonosz szőlőmunkások képe, hogy erre a legjámborabb keresztyén is felháborodna. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Jézus mindent okkal és céllal tesz. Nem szeretetlen Ő, hiszen a főpapok megváltására is jött, de a bűn, amit a főpapok már hosszú évtizedek, vagy évszázadok óta tesznek, oly mértékben hálózta be őket, hogy mozdulni sem tudnak. Az egyetlen esélyük a harag, amit Jézus gerjeszt fel bennük.

Ha lelkiismeretükből maradt még valami, akkor azt a harag fel tudja ébreszteni. Jézus keresi az elveszettet. Arra is kész, hogy fájdalmat okozzon neki. Bűnbánatra nincsen mód a komfortzónánkban. A bűn felismerése soha nem megy fájdalom nélkül. Jézus ebben a példázatban kíméletlenül hozza felszínre a főpapok bűnét, de nemcsak azért, hogy megítélje azt, hanem azért, hogy könyörülni tudjon. Csak a felszínre hozott bűnt lehet megbánni, csak a bűnbánó szíven lehet könyörülni.

Ugyanígy van ez ma is. Vétkezünk és vétkeznek ellenünk. Bűneink el tudnak fordítani minket Istentől és egymástól. Jézus Krisztus most is küzd értünk. Megsebez, de be is kötöz. Megítéli bűneinket, de irgalmasan cselekszik. A töredelmes, bűnbánó szívet nem veti el. Ez a mi nagy lehetőségünk, és ez volt a főpapoké is.