Az evangéliumokban talán ez az egyetlen történet, ahol a Megváltó elveszíti a türelmét. Jézus irgalommal, szeretettel fordul az emberekhez. Gyógyítja, tanítja, vigasztalja Őket. Itt viszont nem ez a hangsúlyos.

Jézus felemeli a hangját a rendszerszintű istentelenséggel szemben. „Az én házamat imádság házának nevezik: ti rablók barlangjává teszitek.” Nem tudom megítélni, hogy milyen látvány fogadhatta Jézust a templomban. Nem tudom megmondani, hogy mekkora lehetett a zsivaj, a zűrzavar. Nem tudom felkutatni, hogy mennyi pénz cserélt gazdát egy-egy napon, és mennyi volt ebből a templom részesedése. Csak annyit tudok, hogy az ellentét, ami a templom eredeti hivatása és a valóság között fennállt, elviselhetetlen volt Jézus számára.

Ez nem egy megtévedt lélek bűne volt. Az istentelenség itt más szintre emelkedett. Itt a rendszer része volt a bűn. Az üzlet szervesült a templom életében. A JERUZSÁLEMI TEMPLOM életének lett szerves része a biznisz. Jézus idején ezen már kevesen botránkoztak meg. Az emberek, a léviták, a papok, az írástudók megszokták ezt. Fel sem tűnt már, olyan régóta történt így mindez.

Eltompult az erkölcsi érzékük, elcsendesült a lelkiismertük. Valószínűleg többeknek nem tetszett ez a rendszer: „de mit lehetne tenni? Nem lehet már ezen változtatni. Túl sok érdek sérülne, és egyébként is: a templom épületeit valamiből fenn kell tartani. Erkölcsileg nem helyes, de anyagilag hasznos ez a gyakorlat.”

Azt hiszem, ez minden keresztyén ember és keresztyén közösség égető problémája. Élni kell. Enni muszáj. A fűtésről gondoskodni kell. Az sem árt, ha tudunk korszerűsíteni, fejleszteni. A tizenkilencedik század óta világunk a fejlődés bűvöletében él, de lehet ezt tisztességesen is csinálni? Jézusnak azzal sem volt baja, ha egy római százados zsinagógát építtetett Kapernaumban, de a rendszerszintű istentelenséget nem tűrte.

Nagyon könnyű belecsúszni ebbe a hibába. Eleinte csak ingatjuk a fejünket, egy kicsit morgolódunk a visszásságokon. Majd félre nézünk, mert nem a mi dolgunk. Nem vállalunk konfliktust, hiszen más sem vállal. Van, aki maga is beszáll a rendszerszintű istentelenségbe, mert élni kell. Óvatosnak kell lenni, nem tűrhetjük meg életünkben, legyen az anyagilag bármilyen hasznos gyakorlat.