Jézus viselkedésén érezhető, hogy valami fontosra készül a Jeruzsálem felé vezető úton: maga mellé veszi a tizenkettőt, és megosztja velük a rá váró események részleteit.

A szakemberek szerint a kommunikáció tartalmát mindig a befogadó fél határozza meg. Ergo, nagy százalékban mi döntünk arról, hogy mit akarunk meghallani…

A tanítványok vajon mit hallanak, mit akarnak meghallani Jézus szavaiból?

Felmennek Jeruzsálembe? Vagy az Emberfia keresztfára adatik? Esetleg, harmad napon feltámad?

Nagypénteki zavarodottságuk, összetörtségük arra utal, hogy igencsak szelektíven hallgatták Jézus minden megelőző szavait. A húsvét reggeli döbbenetük pedig azt sejteti, hogy a feltámadásról szóló ígéretet mintha nem is hallották volna.

Nem lehetett könnyű a szeretett Mester szavait közel engedni magukhoz. Bár a tanítványok reakciójáról itt nem esik szó, de elképzelhető, hogy Jézus szenvedéséről nagyon fájdalmas és nyugtalanító hallaniuk, hogy nem tudják szavait összeegyeztetni az eddigi tapasztalataikkal.

Mit hallunk meg egy prédikációban? Hogyan küzdünk a nehezen érthető, összeegyeztethető üzenetekkel?

Jézus Jeruzsálem felé tart…Készül arra, hogy kereszthalálával megváltsa a világot. Készül, hogy ne csak mondja, de be is mutassa Ő velünk van és nem ellenünk. Készül, hogy minden félreértelmezésünk ellenére azt adja amire nekünk a legnagyobb szükségünk van.

A böjt nem szólhat csupán a mi szeretetünk bebizonyításáról, hanem sokkal inkább a krisztusi szeretet a befogadásának az ideje.

Böjti felajánlásaink, gyakorlataink mégis segíthetnek meghallani a szenvedést követő örömhírt, amire az Isten Fia készült, és készíti a tanítványokat. Ma is.