Határainkat feszegető, emberi logikától mentes, igazságérzetünkbe vetett hitünket megkérdőjelező, életszerűséget csak nyomokban tartalmazó történet ez.

Olyan az Isten országa, mint a szőlősgazda, aki reggel 6-kor megállapodik a piacon néhány napszámossal, akik a szőlőjében dolgoznak egész nap. Majd 9 órakor is gyűjt még munkásokat, 12-kor is, 3-kor is, de még 5-kor is, miközben a munkaidő este 6-kor lejár. Ráadásul a gazda először azokat kezdi el kifizetni, akik a legkevesebb ideig fáradoztak. Arról már nem is beszélve, hogy ugyanannyi fizetséget kapott az is, aki már kora reggel óta munkába állt és az is, aki az utolsó egy órában dolgozott.

Feje tetejére fordított történésekben nagyon fontos az összpontosítás.

Amikor Isten jóságáról lekerül a fókusz, amikor meggyengül a hozzáférés az Ő nagyvonalúságához, gazdagságához, kegyelméhez, akkor erőt vesz rajtunk a magunk mércéje, igazsága szerinti méricskélés. Sajátos szempontok szerinti hasonlítgatásba kezdünk, melynek „gyümölcsei”: düh, irigység és zúgolódás.

Különösen is megkísérthetők ezzel a régi tanítványok, azok, akik évtizedek óta az Úr szolgálatában állnak, akik valóban sokat tettek az Isten országa javára és akik fáradságukban és fókusz vesztettségükben éppen ezért hajlandók azt gondolni, hogy nekik több jár vagy hogy különbek a munkát megkerülő léhűtőktől.

Hova, hogy tűnik el az örömünk a szolgálat útján? Hogy jutunk el a megváltás feletti hálateli örömtől a szánalmas összehasonlításon át a kicsinyes méricskélésig? Bátorító, hogy Jézus ehhez az állapotunkhoz is tud kapcsolódni és mindezek között is barátjának nevez bennünket. A megígért jutalma, a nekünk szánt örökség már a nevünkön van. A Lélek által merjük észrevenni, újra felfedezni, az Atya hangját meghallani: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd” Lk, 15, 31