Ami a szívemen, az a számon – mondjuk büszkén és fennhangon. És ezzel nincs is baj. Azzal már sokkal inkább, hogy mi lakozik a szívben? Mi indul ki belőle? Mit kap belőle(m) a másik?

Sajnos sokszor olyan jön ki, ami jobb lenne ha nem látna napvilágot. Ami nem való és nem méltó arra, hogy mások meghallják. Nincs könnyű helyzetben a ma embere, mert annyi minden képes leterhelni a szívét. Annyi minden rakódik rá és annyi minden mérgezi.

Bűneink, bántásunk, irigységünk, féltékenységünk, vagyon, karrier, hatalomvágy, a saját vélt igazságunk, sértődés, békétlenség és elégedetlenség. Észre sem vesszük, ahogy kincseinkké válnak ezek és üldözésük közben nem nézünk senkit és semmit. Bizony ezek annyira megtudják terhelni a szívünket, hogy aztán ami a szívből kiindulva kijön belőlünk abban nincs köszönet.

Legyen a mai nap a szívünk megvizsgálásának a napja. Mi lakozik benne? Mi indul ki belőle? A Zsoltáros gyönyörű példát ad elénk, hiszem ez éltet és épít: „Hirdetem igazságodat a nagy gyülekezetben, és nem zárom be számat, jól tudod, Uram! Igazságodat nem rejtegetem szívem mélyén, hanem beszélek hűségedről és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet a nagy gyülekezet előtt. Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat, szereteted és hűséged őrizzen szüntelen!” /Zsolt. 40,10-12/ Törekedjünk hát arra, hogy ez jöjjön ki a szívünkből, így legyünk tiszták, minden más az árnyékszékbe való.