A búza és a konkoly példázata mély és olykor fájdalmas igazságokra mutat rá. A hasznos búzával együtt nő a konkoly, a gyom is. Azt mondja ezzel Jézus, hogy a világunkban a jó és a rossz együtt nő. És a kettő annyira össze van fonódva, hogy nem tudjuk teljes bizonyossággal elválasztani őket egymástól. Sokszor úgy vagyunk vele, hogy próbáljuk leegyszerűsíteni a világot, mindent jó vagy rossz oldalra besorolni, de a mi világunknak a szántóföldjén a jó és a rossz, a búza és a konkoly, együtt nő.

De ugyanez igaz a saját életünkre is nézve. Ha a lélek mélységeit fürkésszük azt láthatjuk, hogy a saját életünkben is mozaikszerűen van egyben a jó és a rossz. És gyakran az erényeink rejtegetik a legsötétebb bűneinket. Az emberi létet, mindannyiunk életét ellentmondások jellemzik. A jó és a rossz, a búza és a konkoly együtt nő életünknek a szántóföldjén is.

Ha mezőgazdászok lennénk, nem lenne sok értelme annak, amit a példázatban mond a gazda: „hadd nőjön mind a kettő az aratásig.” De ha az emberi természetről beszélünk, akkor igazából más lehetőség nincs is. Erre mutat rá Jézus. Amikor mi magunk próbáljuk meg kiirtani a gonoszt, a rosszat, azzal mi magunk is gonoszokká és könyörtelenekké válunk. Arra mutat rá Jézus a búza és a konkoly példázatával, hogy az ítélkezés, az elszámoltatás nem a mi feladatunk. Nekünk is, mindannyiunknak gyom van elvetve a szívünkbe, és mi is irgalomra és kegyelemre vagyunk szorulva. És Isten egyedül az aratás Ura. Övé egyedül az a bölcsesség és szeretet, amivel szét tudja választani a jót a rossztól és csak is az Ő igazságának a fényében láthatjuk igazán a gonoszat és a jót külön-külön. A mi feladatunk tehát nem az ítélkezés, hanem az, hogy nőjünk Isten kegyelmében és szeretetében és bízzunk az aratás Urában, aki a szívünkbe elvetett jó magot gyümölcstermőre fordíthatja.