Folytatódik Jézus „védekezése” a farizeusok ellen, akik azért jöttek, hogy leellenőrizzék, hogy mit hirdet ez az újonnan feltűnt galileai tanító. Az úgynevezett meghallgatáson ott volt Jézus családja is, és látták, hogy a hivatalos emberek, a farizeusok, akik tekintéllyel bírtak a kor társadalmában, támadólag állnak Jézushoz. Természetes, hogy védeni akarják. Beszélni akarnak vele. Talán sikerül meggyőzniük, vagy jobb belátásra segíteniük.

A családi kötelék Jézus korában a legfontosabb volt. A fiúnak kötelessége volt a családja iránt. Általában az apa szakmáját vitte tovább, és így tartotta el az anyát és a fiatalabb testvéreket. Ez lehetett a helyzet Jézus esetében is. József, az apa, feltehetőleg ekkor már nem élt. A család fenntartásának a feladata így Jézusra szállt. De Jézus gondolata ütközik a kor szokásaival és ütközik a család gondolatával is.

Amikor Jézus hallja, hogy családja keresi, mintha kiélezve tenné fel a kérdést: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Mintha azt mondaná, hogy az anyám nem az anyám. Talán érezzük ezekben a mondatokban azt a feszültséget, ami emögött az evangéliumi történet mögött húzódik meg. Jézus családja azt akarja – a kor szokásának, sőt, még a mózesi törvényeknek megfelelően is – hogy Jézus menjen haza és a családi kötelességnek tegyen eleget. De Jézus teljesen más kontextusba helyezi a családi kötelesség problematikáját. Jézus nem hazamegy és engedelmeskedik a családnak, hanem a családját segíti oda, ahol Ő van – Isten közelébe. Mert tudjuk az Bibliából, hogy Jézus testvérei és maga Mária is az első keresztyén gyülekezet tagjai voltak. Magyarán Isten gondolata valósult meg: a földi családot beemelte az Isten családjába. Ez az Ige bennünk is ezt a lehetőséget akarja munkálni. Ma is sok olyan keresztyén van, akik nem keresztyén családból jönnek és feszültség lehet a nemzedékek, de még a testvérek között is. Jézus példája rámutat, hogy türelemmel, szeretettel és szelídséggel hogyan lehet az ilyen családon belüli ellentéteket feloldani. Kövessük ebben is az Ő példáját!