Vizsgálóbizottság érkezik Jézushoz Jeruzsálemből. Hallották hírét ennek a galileai tanítónak és utána akarnak járni a dolognak. Tudni akarják, hogy egyezik-e az ő tanításaikkal az, amit mond és amit csinál. De Jézusban csak a konkurenciát és a veszélyforrást látják. Nem ismerik el sem a tanítását, sem pedig a tevékenységét. A farizeusok azzal vádolják, hogy csodatetteit, ördögűzéseit Jézus az ördögök fejedelme, Belzebub segítségével végzi.

Jézus válasza egy rövid példázat egy házról és annak uráról, akit le kell győzni, hogy javait elvihessék. Jézus itt magáról beszél. Ő az, aki megkötözi az erős embert, a Sátánt és felszabadítja azokat, akik a démoni erők megkötözöttségében élnek. Tehát éppen fordítva van mint, ahogyan azt a farizeusok állítják. Jézus mennyei megbízatással bemegy a démoni erők világába, és legyőzi a ház urát és az embereket új életre szabadítja fel.

Mit jelent ez számunkra, keresztyéneknek? Sokszor úgy állunk hozzá, hogy Jézus az, aki cselekszik, aki cselekedett, mi pedig csak passzív szemlélődők vagyunk, és abban bízunk, hogy majd részesedhetünk Jézus munkájának áldásaiból. Talán olykor-olykor még egy imát is elmondunk magunkban, hogy részesítsen minket az Isten ezekben a javakban. Szabadítson meg minket a romboló függőségeinktől, a rossz szokásainktól, tegyen bennünket megbocsátókká és megértőkké. Az ilyen fajta keresztyén életből hiányzik a dinamika, az erő. Az Ige nem arra hív meg minket, hogy pusztán passzív szemlélődők legyünk. Az Ige cselekvésre, tettekre hív ma meg mindannyiunkat. Mert Jézust nem csak szemlélni kell, hogy miként győzte le a démoni erőket, Ő egyben megtanít arra is, hogy mi hogyan győzhetjük le azokat a saját életünkben. Sőt ennél még tovább megy. Jézus a démoni béklyókat feloldotta, többé már nem vagyunk annak rabjai. Nem nagyobbak nálunk azok az önpusztító minták, amelyeket hozunk magunkkal a múltból. Jézus megkötözte az erős embert, hogy szembenézhessünk önmagunkkal, és hogy így valódi bűnbánatot tarthassunk. Van-e erőnk hozzá?