Hogyan látja Jézus a helyzetet? Egyáltalán nem egy ígéretes kép tárul elé! Jézus szánalomra indul a sokaság iránt, mert elgyötörtek és elesettek voltak. Akárcsak ma. Sokan vannak, akik gyötrődnek és belebuknak az élet mindennapi harcaiba, mert nincsen senki, akire igazán felnézhetnének, nincsen senki, aki bátorítaná, előttük járva vezetni tudná őket. Nincsen pásztor, csak béres van, akinek nem a sajátja, nem a szeretett báránykája miatt kell a legjobbat adni. Nem köti őket egymáshoz semmi, mert igazából idegenek. A jó pásztor, életét adja a juhaiért és a juhok biztonságban lehetnek. Sem nem elgyötörtek, sem nem elesettek, mert mindig olyan a helyzetük, hogy meg tudnak pihenni, hogy nem kell az ellenség támadásától rettegve menekülni, hanem békességük lehet és megelégítetnek nap mint nap. A pásztor friss forrásvízhez vezeti, felüdíti az övéit. De pásztor nélkül mindez hiányzik. A sokaságot ilyennek látja Jézus és szánalomra indul. Mert az Isten megszánja az embert. Nem azért jött, hogy magára hagyja, nem azért jött, hogy átengedje az ellene acsarkodó vadállatoknak, hanem azért jött, hogy pásztora legyen, hogy védelmezője legyen. Azért jött, hogy az övéit az élete árán is megvédje minden ellene irányuló támadástól. Ezért nem vagyunk többé szánalomra méltó sokaság! Van pásztorunk, Jézus Krisztus, aki minden gyötrelem és elesettség alól felszabadítva haza tud vinni bennünket az Ő országába. „Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt! Mert Ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében lévő nyáj vagyunk.” (Zsoltárok 95, 6-7)