Milyen megdöbbentő mondat ez. Jézus környezetében akkor is, ma is sok, magát igaznak tartó ember fordul meg. Igaz, hogy ez a vélt igazság a maguk mércéje szerint való, de az általános megítélés szerint is igazabbnak tarthatták magukat másoknál, mert kevesebb bűnt írhattak a számlájukra egy mindenki által megítélt nyilvánvalóan bűnösnél. Ekkor azt mondja Jézus, hogy nem őket hívja, hanem a méltatlanokat, a megvetetteket, a lenézetteket, a semmiket. Nem felháborító ez? Szóba áll egy vámszedővel, egy paráznával, egy koldussal és a maga követésére hívja őket. Nem igazán tudja ezt az ember értelmezni. És itt van a titok elrejtve. Ez az Isten titka! Őt nem az érti meg, aki „csak” értelmezni akarja a szavait, a cselekedeteit mert akkor elmegy a Szabadító eljövetelének lényege mellett. Őt az ismerheti meg, Őbenne az ismerheti fel az Istent, akinek nincs előtte igazsága, mert látja, hogy mindent csak úgy, érdem nélkül fogadhat az Ő kezéből. Isten a bűnösökért és a bűnösökhöz jött, mert nekik nincs más esélyük. Akik a lehetetlenség konok falán zúzzák véresre koponyájukat –ahogyan Reményik fogalmaz – akik már minden reményt elveszítettek a változásra, azokat hívja. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, akik meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek!” Ezért állhatunk mi is elé, és ha halljuk a hívását, mindent otthagyva kövessük Őt!