„Bízzál fiam, megbocsáttattak bűneid.”

Ez a négy szó, ez az egyetlen mondat az emberlét titkát, csodáját, lehetőségét és szabadságát hordozza magában, mindazt, ami az Istennel való találkozásban teljesedhet ki. Ez a találkozás kiemelhet a reménytelenség sötétjéből és más dimenzióba helyezi az életet. Egy kilátástalan helyzetben lévő embert odasegítenek Jézushoz, aki új esélyt ad neki, mert annyi kudarc és csalódás után visszaadja a reményt, hogy mégis lehet bízni. Nem arról van szó, hogy ez a béna helyzet komfortosabbá válik egy kicsit, hanem arról, hogy teljes életet élhet, mert akivel találkozott helyreállítja a bűn miatt megromlott életet. Bízzál! Nem volt könnyű, hiszen ott vannak az ellenkezők, az elutasítók a mindent jobban tudók és a Jézusban megbotránkozók. Ő azonban nem ezekre, hanem a benne bízó emberre figyel. A fiának nevezi, ezzel azt is jelzi, hogy milyen kötődése van hozzá. Mint az apának a fiához, vagyis a legszorosabb kapcsolat, vérszerinti. Ezért nem számít, hogy az ott lévők közül ki hogyan vélekedik, milyen gonosz gondolatokat forgat a szívében, mert ebbe a bizalmi kapcsolatba nem fér bele a kívülállók aggálya. Itt egymásra talál az ember és az Isten, és gyógyul az élet. A felkínált bocsánat és az elfogadás kiszabadít a nyomorúságos helyzetből. A bűn ott van, az elutasítás ott van, de többé már nem tartja őt fogva, mert a Szabadító áll vele szembe, aki meghirdeti számára az egyetlen és legnagyobb esélyt: megbocsáttattak a bűneid!