Két részből áll a mai újszövetségi rész. Jézus beszél a hamis prófétákról és beszél arról, hogy nem mindenki megy be az Isten országába azok közül, akik azt mondják: „Uram, Uram!” A közös a két szakaszban, hogy valami annak látszik, de mégsem az. Valami azt akarja üzenni, azt sugallja, mintha Istenről tenne bizonyságot, de mégsem az. Sem a hamis próféták, sem az üres és hangos imádságok.

A hamis prófétákkal találkozunk az Ószövetségben is, és az Újszövetségben is. Találkozunk ma is. A hamis próféták hamis megváltást kínálnak. Pál apostol megragadja a lényeget, amikor így ír: „az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.” (2 Timóteus 4,3) A hamis próféták minden időben azt szólják, amit az emberek hallani akarnak, nem pedig azt, amit az Úr bízott rájuk. Az Ószövetség nagyon egyszerűen leplezi le a hamisan szóló prófétákat: próféciájuk nem teljesedik be. (1 Királyok 22) Ám életek vesznek el ott, ahol rájuk hallgatnak.

Jézus azt mondja, hogy „gyümölcseikről ismeritek meg őket” (20.v.) Aki gyümölcsöt terem, az táplál másokat. Életet ad, és örök életre hív. Aki nem ad gyümölcsöt, nem táplál, nem éltet, mert ezeket az energiákat elviszi a fa önző szépsége. Csodálni lehet, de nincs gyümölcs rajta, vagy ha van is, silány az.

A második szakasz (21-23 v.) parafrázisa az a vers az evangéliumban, amikor a képmutató farizeusoknak Jézus Ézsaiás prófétát idézi: „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem.” (Máté 15,8) Mi van a szavak mögött? Színből vagy szívből? „Aki cselekszi az én Mennyei Atyám akaratát” – Jézus szavai szerint ők bemennek Isten országába. (21.v.) Sokan mondják, hogy „Uram, Uram!”, de ki cselekszi?

Talán Popper Péter mesélte valahol a történetet. Egy hajó kötött ki a lakatlannak vélt szigeten. Nem várták, de mégis találtak ott valakit, egy remetét, aki égre emelt kézzel kiáltozta, hogy átkozott az Isten. Megdöbbenve kérdezték a hajósok, hogy mit csinál, miért kiabálja ezt? Ő szelíden annyit válaszolt, hogy imádkozik. „De imádkozni nem így kell!” – mondták neki – „hanem úgy, hogy áldott az Isten!” Megköszönte nekik a remete, hogy megtanították ezt neki. A hajó aztán felszedte a horgonyt, már távolodott jócskán a parttól, amikor a remete, a vízen futva utolérte őket és ezt kérdezte: „Ne haragudjatok, elfelejtettem. Hogyan is kell imádkozni?”