Mennyire ismerősek azok a kérdések, amelyekkel Krisztus tanítása itt szembesít bennünket! Mindennapi panaszkodásaink, aggodalmaink köszönnek vissza. Elolvastam már sokszor a Hegyi Beszédnek ezt a szakaszát. Odaképzelve az eredeti hallgatóságot, akik között sokan voltak híján anyagi javaknak, teli csűröknek és gazdag ruhatárnak. A napról napra való lét emberei, akiknek kérdése az volt, hogy mi lesz holnap, mert ma elfogy; mi lesz holnap, mert ma elszakadt, elfoszlott?

Erőt és reményt adó szavak számukra, amit Jézustól hallottak: Holnap is lesz! Isten gondviselő szeretete holnap is ad! Aki asztalt terít az égi madaraknak, aki pompába öltözteti a mező virágait, fog gondoskodni rólatok. Mert ti még azoknál is fontosabbak vagytok számára. Nem is gondolhatták még akkor, hogy mennyire…, hogy odaadja Őt is, a Fiút is, értük, hogy el ne vesszenek, hanem örök életük legyen.

Újra és újra elolvasva ezeket az Igéket megfogalmazódik még néhány üzenet. A madarak nem vetnek, nem aratnak, nem gyűjtik be a termést, de ti igen. A virágok nem fáradoznak és nem fonnak, de ti igen. Azok nem képesek minderre, de ti igen. A Gondviselő áldása van a tehetetleneken, mert rászorulnak, és áldása van a munkán, mert a munka is az Ő áldására szorul. Arra azonban nem tanít az Ige, hogy ne tedd, amit tehetnél, mert úgyis megkapod.

Ha pedig egy kissé elrugaszkodunk az írásmagyarázat klasszikus követelményeitől, az „ott és akkor” mellett az „itt és most” megszólító üzenete is a miénk. A jóléti fogyasztói társadalomban élő ember is ilyeneket kérdez. Kinyitja a hűtőszekrényt: „Mit egyek, mit igyak?” Kinyitja a szekrényét és azt kérdezi: „Mit vegyek fel?” Nem azért, mert nincs, hanem azért, mert van, mert sokféle van. Eszünkbe jut-e ilyenkor az, aki ugyanezt kérdezi, üres hűtőszekrénye előtt, vagy a szeretetszolgálattól kapott ruhásszatyorra pillantva?

A kulcsvers a 33. vers: „Keressétek először Isten országát…, és mindezek… megadatnak…” Ahol a Krisztus-hit élő és ható, ahol kiárad, ott áldott eszközökké lehetünk abban, hogy a tehetetleneknek is jusson minden napra; ott imádkozunk, hogy áldás legyen a munkán; és nem nyüglődünk azon, hogy mit, hanem megköszönjük, hogy van.

Hálával leborulva és alázattal megvallva: „Uram, mindenért Tied a dicsőség!”