Istenhez tartozok, az Ő számára vagyok kiválasztva. Sok mindent jelent ez, például, hogy az anyagi javaimmal is Ő rendelkezik. Sajnálatos dolog, az amit, így szoktunk mondani, a „hívő ember pénztárcája tér meg legutoljára”. Úgy gondolom, ez nem igaz. A tized megadása pont azt fejezi ki, hogy tudom, kinek vagyok hálás. Annak az Istennek, aki életem Ura és királya. Ő fontos a számomra. Első olvasásra úgy tűnhet, hogy a tízed összefügg a szentéllyel, ez egyfajta áldozat. De ha jobban elolvassuk a szakaszunkat, akkor azt látjuk, hogy például azok esetében, akik messze laktak a szentélytől, elég rugalmasan kezelték a tized beszolgáltatásának kérdését. A tízedhez kapcsolódik mégszakaszunkban a ’léviták’ támogatása. Most gondoljunk a saját gyülekezeti lelkészünkre. Pont a reformátorok borzadnának el azon a gyakorlaton, mely most is néhány helyen jellemző, hogy nem a helyi közösségtől, hanem állami támogatásból kapják a lelkészek a javadalmukat. Nekünk kell azokról gondoskodnunk, akik Isten szolgálatában állnak. Hiszen ők mindenükkel az Urat akarják tisztelni, az idejükkel, az erejükkel egyaránt.