A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
Isten Fia azért ment be „egyszer s mindenkorra a szentélybe” (Zsid 9,12), hogy nekünk ne kelljen meghalni, és félelem nélkül, a fiúság lelkével élhessünk az Atya színe előtt. Krisztusban Isten szentsége – ami ma is változatlan – Isten és a másik ember mindent megelőző szeretetében „transzformálódik” számunkra.
RÉ 48 MRÉ 48
1Móz 12,1−4a
Zsolt 48
Lk 5,33–39
***
Imádkozzunk azért, hogy Isten szentsége jusson érvényre szerte a világban, ne az erőszak, hanem a szeretet útján.
Hálaáldozatunkkal segítsük saját gyülekezetünk istentiszteletét, például adományozzunk a templom felújítására, az úrvacsorára, segítsünk az istentiszteleti hely tisztán és rendben tartásában.