Ha nem járunk bevásárlóközpontokba, piacra, esetleg a nagyvárosok mindenfelől arcunkba nyomuló reklámjait is nélkülöznünk kell, akkor is tudhatjuk, hogy közeleg karácsony ünnepe. A televíziós csatornák gondoskodnak róla, hogy nap, mint nap eszünkbe jusson. Az előrelátóbbak már november elején előveszik azokat a tekercseket, amiken ott szerepel a karácsony szó, mindenféle kísérettel. Szerelem, kibékülés, találkozás, válás, család kiegészítésekkel. Aztán jönnek már azok a filmek is, ahol csak érintőlegesen szerepel a téma, vagy a nagy általános kibékülés és összeborulás utal a szeretet lassan közeledő ünnepére. Mi is belefutottunk egy látszólag nagyon ígéretes alkotásba, amelyiknek a szereplői jórészt gyerekek, egy fiúkórus tagjai, aki bentlakásos iskolában nevelődnek. Megvan minden, ami kell egy ilyen alkotáshoz: elkötelezett karmester és tanári kar, keménykezű, de szerető szívű igazgatónő, nehéz sorsból bekerülő és meglehetősen vad, ámde angyali hangú főszereplő, őt irigylő és szekírozó vetélytárs. Természetesen a végén minden rendeződik, a happy end szabályai szerint. Nem is ezért hozom fel a filmet, hanem az egyik utolsó jelenetért. Az énekkart meghívják a világváros egyik híres templomába, ahol a Messiást kell előadniuk, saját hangfekvésükre készült átiratban. A koncert előtti utolsó vezetői biztatás hökkentett, meg és indította el bennem a gondolatsort. A nagy formátumú színész által megformált karmester azt mondja a gyerekeknek, „ez nem Handelről szól, hanem rólatok. Magatokat ünnepeljétek…”
Szíven ütött ez a megfogalmazás. Mintha minden felől ezt sugallná a világ nekünk is. Szegény zeneszerző, ha ezt hallaná, látná, bizonyára elkeseredne. Ő pontosan tudta, miről és kiről szól ez a csodálatos oratórium. Életének minden hátralevő esztendejében előadták jótékonysági céllal egy árvaház javára.1743-ban a londoni bemutatón a jelenlévő II. György király a híres Halleluja tétel alatt felállt és úgy hallgatta végig. Mert az uralkodó is tudta, értette: a világ királya, a Messiás jött el az első karácsonykor. A hagyománytisztelő Angliában még ma is előfordul, hogy a koncertterem közönsége követi a néhai uralkodó példáját.
Miről szól az ünnep a világnak? Miről szól Európának, vagy a mai Magyarországnak? Miről szól nekünk, neked vagy nekem? Rólunk, vagy Róla, aki eljött az idők teljességében?
Róla kell, hogy szóljon minden és pontosan azért, mert csak akkor szólhat rólunk is. Rólunk, akiknek nem csillogásra, ezer féle tárgyra, ételre van igazán szükségünk, hanem szeretetre, irgalomra és szabadítóra.