Az első: egy hónapja történt, egy gyors bevásárlás során szembejött velem a karácsony. Na nem az igazi, csak az a bizonyos bolti, vásári. Kapkodtam a fejem a rengeteg rénszarvas, angyal, csillogó díszek és világító ablakdíszek láttán. Vettem egy cuki, rózsaszín tüllruhás angyalt. Azóta ott ül az ágyam sarkán. Világítani is tud.
A második: Azt mondják az advent attól szép, hogy készülhetünk valamire, valahová. Mi magunk is tele vagyunk várakozással, figyelünk egymásra, próbáljuk kitalálni milyen ajándékkal rukkolhatunk elő azon a szent estén. Én még nem tudom. A szokásos legyen minden, vagy próbáljak az idén valami egészen más díszítést, más menüt? Félre tehetem a szokásokat?
A harmadik: Takarítás, ablakmosás, sütés, főzés. Már most tele van a naptáram, hogy lesz mindenre időm, nem tudom. A tavalyi újság is kezembe akad, pompás beigli receptet ajánl, és persze elkészíthetetlen receptekkel bosszantanak, amiről ráadásul azt állítják előre elkészíthető. Akár már most megehetem a szaloncukrot is, így nem kell vele bajlódni a karácsonyfa díszítésnél. Tényleg a fa. Ki fogja befaragni?
A negyedik: Végre csend. Nem szállingózik a hó, nem csilingelnek a rénszarvas szánok, semmi nem olyan, mint ahogy „szokás”, de mindennél szebb a hír, ami ma is olyan örömöt hirdet, mint egykor. Nem angyal hirdette, csupán ember által szól, mégis a legszebb hír. Egy gyermek születik nekünk! Az idén a hozzánk érkező Megváltó ajándéka az élet titka. Unokám születik.