Próbáltam olyan - mindenki számára érthető - méltóságjelet találni, aminek a használata mind az egyházi, mind a nem egyházi közegben talán ismerős. A pásztorbot, ami eredendőleg egyszerű munkaeszköz volt és a pásztorok állatterelési munkáját hívatott egyszerűsíteni, az egyház számára különleges jelentőséggel bírt és bír, mind a mai napig. Hiszen az egyház pásztorai ezzel a bottal mutathatták meg, hogy a nagy és igazi Pásztornak a küldetését folytatják és a hivatásának ők a letéteményesei. Aztán ez a bot, nemcsak az ünnepi liturgiában lett a hivatalos ruházat része, hanem az adott egyházi vezető és főpásztor címerére is felkerült. Ráadásul nem is akárhogyan, hiszen a baculus pastoralis csigája, vagyis a pásztorbot felső része mindig arra fele kellett mutasson, amerre a vezetők joghatósága alá tartozó nép volt. Ezért szerepelt a püspök címerén a pásztorbot csigával kifelé, míg a főapát címerén – hiszen az ő nyája a falakon belül volt – ugyanez befelé mutatott. Nekünk reformátusoknak nincsenek méltóságjeleink, a püspök palástja ugyanolyan, mint a segédlelkészé és ugyanazt a végtelenül töredelmes emberi valóságot takarja el, mint mindenki másé. A mi méltóságjelünk nem egy bot, nem egy palást és nem is egy címer közepén díszeleg. A mi méltóságjelünk maga a Királyok Királya, a Pásztorok Pásztora, aki egyetlen egy ismertetőjelet adott nekünk, azt a neki engedelmes életet, aminek manapság annyira híján vagyunk. Azt mondta egyszer, hogy arról tudja meg a világ, hogy kik vagytok, hogy mik vagytok, hogy kié vagytok és valójában milyenek vagytok, ahogyan egymással bántok, ahogyan egymást szeretitek.

Mi az igazi méltóság jele? Nem tekinteni zsákmánynak a tisztséget és a feladatot. Semmit sem tenni önzésből és hiú dicsőségvágyból. Alázattal különbnek tartani a másikat önmagunknál. Ha ez sikerül, akkor nincs mitől félnünk. Sem a sajtótól, sem attól, hogy mit derít ki, sem a hatalomvesztéstől, sem semmitől, amitől manapság olyan divatos félni és rettegni még az Egyházon belül is. Mert az, ami ma méltóságjel, az Krisztusnál egyszerű napi munkaeszköz volt, talán vissza kellene térnünk ehhez a munkamódszerhez, pásztorbottal vagy anélkül.