Volt nálunk, meg talán van is egy családi mondás, amikor valaminek a gyakoriságára szeretnénk némi rosszalló megjegyzést tenni, akkor ez hangzik el: „Ha nekem annyi tízezresem lenne, mint…”. Ennyi magyarázat szerintem érthetővé teszi azt, amit mondani fogok: Ha nekem annyi tízezresem lenne, mint amennyiszer az elmúlt hónapban azt a szót hallottam, hogy „elnézést”, akkor jó pár évig nem kellene a munka világában nap, mint nap megméretnem magam. Mindegy, hogy politikai szereplő, egyházi „vagyokvalaki”, egy cuki anyuka az oviban, de manapság mindenki elnézést kér, ahelyett, hogy bocsánatot kérne. Óriási a különbség, nemcsak azért, mert az elnézéssel kisebbítjük a tetteink súlyát, hanem azért is, mert valójában az, aki „elnéz” hirtelen áldozatból elkövetővé válik. Ha tőlem bocsánatot kell kérni valamiért, akkor ott én vagyok a „sértett” fél és a bocsánatkérés és adás újra segít helyreállítani a kapcsolatot. Ha elnézést kérnek, akkor semmi nem áll helyre, csak azt kérik, hogy nézzem el, akár folytatólagosan is azt, amit ellenem vagy mások ellen tesznek. Én elég régóta nézek el dolgokat és miközben nézem és elnézem egyre nagyobb bennem a döbbenet, mert van nekünk egy Mesterünk, aki azt mondta, hogy „… közöttetek ne így legyen!”. Nekünk keresztyéneknek nem elnéznünk kell, hanem felnéznünk, arra a keresztre, ami kinyitja a bocsánatkérés és adás kapuját. Ahol mindennapi esemény az elnézés kérés és adás, ott erősen megkérdőjelezhető a keresztre felnézés valódisága, mert ott a nekünk adott bocsánat feletti hála még nem olyan erős, hogy ettől vezérelve ne nézzünk el dolgokat!