Lassan kikopik a közbeszédből ez a szó, amit nem is olyan régen még mindennap használtak honfitársaink. Nincsenek már méltóságos urak és hölgyek, a címet se gyakran használjuk. Manapság csak a közjogi és egyházi méltóságok kifejezéssel találkozhatunk a híradásokban. Sokan a pontos jelentésével sincsenek tisztában. Az értelmező szótár szerint azt jelenti, valaki vagy valami bizonyos dolgokra érdemes, illik hozzá, neki való.

Volt egy kedves professzorunk, aki mindent szeretett az életben, ami jó és egy-egy csésze tea, egy szivar, egy konyak vagy egy kiváló ebéd után elégedetten hátradőlve így fogalmazta meg pillanatnyi életérzését: „ez méltó volt hozzánk.”

Furcsának tűnhet ez a megállapítás egy tudós teológus szájából, de ne kételkedjünk az igazságban, ami benne rejlik. A biblia is gyakran használja a kifejezést és nem csak Jézusra, hanem az emberekre is alkalmazza. Nem vagyok méltó, hogy a házamba gyere – mondja a kapernaumi katona. Olvasunk megtéréshez méltó gyümölcsökről, elfogadásra méltó beszédről, az elhíváshoz méltó életről és olyan életről is, amely méltó a halálra.

Nekünk, keresztyéneknek az általános emberi méltóságon túl van egy kis többletünk. Mi ahhoz tartozunk, aki egyedül méltó arra, hogy – a Jelenések könyvének tanúsága szerint – övé legyen az erő, hatalom, bölcsesség, gazdagság, tisztesség, dicsőség, s az áldás. Ha őhozzá tartozónak valljuk magunkat, akkor tudnunk kell, hogy vannak dolgok, amik nem illenek hozzánk. Nem azt jelenti ez, hogy legyünk tökéletesek, mert nem lehetünk, s ha teljes erőnkkel törekszünk is a szentségre, akkor sem érhetjük el. De ne féljünk kimondani, hogy vannak dolgok, amik nem méltók hozzánk s nem a saját kiválóságunk miatt, hanem azért, mert egy tökéletes Úr követésére köteleztük el magunkat. Nem illő hazudni, csalni, lopni, házasságot törni, a tegnapi barátot és pártfogót hátba támadni, nem illik másokat felsőbb hatalmaknál besúgni, két úrnak szolgálni. Nem méltó hozzánk. Mert az Övéi vagyunk. Hibázunk, vétkezünk, tévedünk, de nem feledhetjük, hogy tartozunk Neki. Nap, mint nap neki kellene veselkedni a feladatnak, hogy meglásson rajtunk ez a kapcsolat.

A világban megszokottá vált, hogy kiemelt helyeken ülők, képviselők, a média egyes szereplői úgy viselkednek, ami méltatlan a pozíciójukhoz, mert nem csak a bibliát nem forgatják, de egyik írónk könyveit sem. Nem ismerik az általa megfogalmazott tételt, mely szerint egy bizonyos szint fölött az ember nem megy bizonyos szint alá.

Ezt nekünk is illene megszívlelni.

Hiszem, hogy választottak vagyunk, ez adja a rangunkat. Milyen jó lenne, ha tudnánk, mi az, ami méltó hozzánk.