Vannak a magyar hírességek panteonjának olyan szintjei, ahová normális ember nem merészkedik, még csak gondolatban sem. Mondjuk az épület tetején a legszebb díszteremben ott sorakoznak a nemzet színészei, Sinkovits és Agárdy, Törőcsik és Psota, egy szinttel lejjebb sok-sok értéket teremtő, a magyar kultúra ismert alakjai. Nem megyek végig az épületen, de azt mindenki sejti, hogy a sok ismert valaki után sajnos eljutunk a mélygarázsszint alatt a sok ismert senkit felsorakoztató celebpincébe, ahol értéket nem teremtenek, de legalább azt látványosan teszik. Ami meglepő, hogy az épületben van lift, és az még meglepőbb, hogy vannak olyan érdekes színfoltok ezen a piacon, akik képesek ide-oda utazgatni a szintek között.

Számomra az egyik ilyen érdekes színfolt Geszti Péter, aki, ha semmi mást nem tett volna, csak a Dargays Lúdas Matyiban kiabálja Döbröginek, hogy „Hol itt az igazság?” már akkor is egy egész életre belopta volna magát a szívembe. De ezen túlmenően is tett, rengeteg mindent, a saját karrierépítésén felül profi reklámszakemberként úgy tette le a Magyar Vágtát a Hősök terére, hogy az minden magyarnak – függetlenül attól, hogy melyik politikai gyűlöletnek a lelkes vagy lelketlen tagja – büszkesége és közös szívdobbanása lehet. Épp a napokban olvastam vele egy interjút, ahol nagyon intelligensen és visszafogott módon csak megemlítette, hogy talán nem érdemes ezt is feláldozni a „mészárosművek” oltárán, mert az eredeti helynek, a Hősök terének jelentősége és szimbolikája van. De abból kiindulva, hogy a jelen világ nem a Nemecsek Ernőknek kedvez, hanem a Pásztor testvéreknek, vagyis „einstand” van itt mindenre és mindenkire, érthető, hogy kik azok, akik sem teret, sem piacot nem tudnak már hódítani és a hangjuk is egyre kevésbé hallatszik.

Pedig, ha egy kicsit elvonatkoztatunk a szokásos politikai dobozoktól, akkor mindannyiunk fejében és szívében visszhangoznak azok a dallamok és szövegek, amik Magyarország egyik legzseniálisabb és leghitelesebb média- és reklámszakemberének a tollából bújtak elő. A Balu halálakor felhangzó bíztatás: „Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz, egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz,”, vagy a Mi vagyunk a Grund „Álljunk bele ha kell...” forradalmi hangulata, vagy a Magyarország dal egésze azt jelzi: az érték akkor is érték, ha nem mi teremtjük. Sőt! Pontosan az által lesz igazán érték, hogy valaki olyan hozza létre, aki az én dobozomon kívül él és alkot, létezik és gondolkodik. Így nem pusztán csak jó, ami jó, hanem részemről még azt a plusz erőforrást is igényli ennek elismerése, hogy túllássak az előítéletemen és sztereotípiáimon nem felejtve, hogy „...e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai.” (Lukács 16)