Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy az igazságnak több narratívája is lehet, hiszen minden ember más módon értelmezi az általa látottakat vagy hallottakat.

Ez futott végig az én agyamon is, amikor megláttam augusztus 20. előtt egy nemzetközi fórum sorai között, hogy a „gonosz” Magyarország miként fogja ünnepelni egy rég meghalt zsarnokuk gyalázatos tettét, aki geopolitikai és vallási okokból népírtást hajtott végre a sajátjai között, és még közvetlen családtagjait sem kímélte. Államalapító Szent István király tettét így is lehet értelmezni, s valóban ez lehet a több mint ezer éve történt események egy narratívája, de akár az ellenkezője is lehetne. Ezek lehetnek narratívák vagy akár vélemények, egy dolog azonban nem lehet, az pedig az igazság. Elhitethetjük magunkkal, hogy István király kedvesen megkért mindenkit, hogy jobb lesz most már kereszténynek lenni, de az attól még nem lesz igazsággá. Így, amikor valaki az igazságot valami képlékeny, megfoghatatlan dolognak képzeli, csak félig van igaza, mert az igazság bár megfoghatatlan, de sohasem képlékeny. Talán a legjobban a történelmi fogalom segített nekem ennek a megértésében, pontosabban a történelem és a múlt kapcsolata. A történelem mindaz, amit a mögöttünk lévő korról tudunk, a múlt pedig minden, amit ezen pillanat előtt történt.

Hogy az igazságból több verzió legyen, az pontosan olyan, mint saját életünk egy pontjára vissza emlékezve arra gondolunk mi lett volna, ha máshogy döntök ott és akkor. Azonban az a pillanat már elmúlt, már nincs „ha”, nincsen feltételezések, csak a tények és a jelenig húzódó döntések és következmények sora. Szóval, ha valaki úgy gondolja, hogy az igazságnak van narratívája, az nem érti az igazság fogalmát és összekeveri a múltat és a történelmet, a feltételezést a tényekkel. Az Igazságnak nincsenek narratívái, még ha a narratíváknak lehet is némi igazsága. Igazságból egy van, egyetlen egy, ami nem nálam van, nem is nálad. Ilyen egyszerű, egy élet, egy út, és egy igazság.