Azt mondja a népi bölcsesség szegény ember az, aki még ígérni sem tud. Nem értek vele egyet. Szerintem az a szegény, aki még egyszer sem érezte meg, milyen jó dolog valamit létrehozni, csúnya szóval: megcsinálni.
Régebben a festők, szobrászok, írók, zeneszerzők, költők, írók által létrehozott dolgokat tekintették alkotásnak, de jött a kézművesipar, a fotográfia, a film. Aztán elismerték, hogy a színész is alkotóművész, a rendező, az operatőr, a muzsikus, az énekes, a karmester, noha ezek produkciója, ha csak nem készül róla felvétel, mindig egyszeri és megismételhetetlen. De alkotásnak tekinthetünk egy szépen megvart ruhát, megkötött pulóvert, elkészült hímzést, szőttest, a kitakarított lakást, a létrehozott rendet, sőt, még a kitálalt ételt, felszeletelt, általunk sütött süteményt is. Úgy vélem, az emberi tevékenységek többsége alkotás, még ha nem is tartjuk annak.
Nem az a lényeg, hogy mit csinálunk, éppen mit hozunk létre, regényt írunk, vagy cikket, rajzolunk, tervezünk, főzünk, sütünk, az a fontos, hogy örömünket leljük- e benne? Mert ez számít igazán. Ahogy a gyerek arca boldogságtól ragyog, amikor elkészül a homokvár, vagy a fodrász arca, amint utolsót igazít a lakkozott menyasszonyi frizurán, így kellene örülnünk mindennek, amit megcsináltunk, létrehoztunk. Még akkor is, ha csak pillanatokig létezik, mert a hálás közönség az utolsó morzsáig elpusztítja két napi munkánkat. Külön íze van annak, amikor egy kisebb-nagyobb közösség egyszerre alkot, hoz létre valamit: egy kórus, zenekar, egy brigád – hogy ezt az elavult szót használjam -, egy csapat.
Alkotni nehéz, sokszor fáradságos, de egyben gyönyörű. Sőt, bátran kijelentem, boldogító érzés, öröm. Mert benne van a megelégedettség, a tudat, hogy képes voltam rá. Mert nincs két egyforma kép, plasztika, ruha és kardigán, torta és előadás a színházban. Mert nincsen két egyforma alkotó, ahogy a költő megállapította: „...ilyen az ember, egyedüli példány”. Amit létrehozok, azt akkor és úgy csak én tudom megírni, megfőzni, megsütni, mert valahol benne vagyok.
Manapság nem „trendi” örülni annak, amit az ember megcsinál, sőt, mintha szégyelni illenék. Pedig ez adja az alkotás ízét és értelmét. Ha létrehoztunk valamit, dőljünk nyugodtan hátra és engedjük át magunkat a megérdemelt elégedettségnek és - ha csak néhány percig is - a pihenésnek. Hiszen akinek képmására hasonlítunk, még ő is elégedett volt és megpihent az alkotás után.