Isten fizesse meg, avagy „majd megadom vatikáni valutában.” Ezeket a mondásokat jól ismerjük mindannyian, elcsépelt szófordulatként olyan helyzetekben, amikor valaki háláját próbálja kifejezni, vagy úgy tesz, mintha hálás lenne.

Ebben a gonosznak tűnő rossz világban, ahol háborúk dúlnak, ahol emberi életek semmivé válhatnak egyetlen pillanat alatt. Nap mint nap okkal tehetjük fel magunknak a kérdést, vajon a címben foglalt szavak bírnak-e valós jelentéssel? Vajon megfizeti majd az Isten? S ebből fakadó ezernyi másik kérdés és gondolat ötlik fel, mely végül addig vezet, egyáltalán megéri segíteni, vagy törődni másokkal? Az utóbbira mindig ambivalens módon formálódott bennem válasz.

Egyfelől, azok a történetek, ahol a másokat kizsákmányoló, önző emberek végül csak még többhöz és jobbhoz jutottak, azt erősítették bennem, hogy nem éri meg. Míg a másik oldalon, Édesapám becsületes életének példája épp ennek ellenkezőjében erősített. Ő biztos csak legyintene erre, de én tudom, figyelem már sok-sok éve, s meg sem tudom számolni hány történet végződhetett volna az „Isten fizesse meg!” szavakkal.

Egyszer megkérdeztem tőle mi volt az, ami őt elindította arra az útra, amin az elmúlt hatvan évben járt. Azt mondta, a nagypapája temetése. Egy hithű református falusi ember temetése, akit utolsó földi útjára annyian kísérték el, hogy megszámolni sem lehetett. Tele volt az utca, ott volt mindenki, aki csak a faluban élt és mozgott. Édesapám pedig ekkor arra gondolt, igen, ilyen egy rendes és becsületes élet, így is lehet élni. Akkor még nem értettem ennek a jelentőségét, aztán a megszámlálhatatlan segítség, támogatás és odaszánt idő, energia és áldozat, amit az ő életében láttam és látok, megmutatta, mit jelent, hogy így is lehet. A jelentéktelennek tűnő hétköznapi kedvességtől a hatalmas, életet átformáló segítségnyújtásig. Nem azért, mert bármikor is viszonzást várt volna érte, hanem azért, mert így helyes. Némileg túl a harmincon, saját édesapám példáján keresztül már én is értem, ahogy cselekedetek vissza- és megfizetését saját bőrömön is tapasztalom. Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, így is lehet élni, meg máshogyan is, de az biztos, hogy csak így érdemes.