Mióta világ a világ, az embereknek megvoltak a kialakult napi foglalatosságaik, amik nélkül nem múlhatott el egyetlen nap sem. Száz éve még a reggel tűzgyújtással kezdődött, hogy el lehessen készíteni a reggelit, vidéken el kellett látni az állatokat, hogy legyen miből előteremteni az ennivalót, a megélhetést. Ma már elég a kávéfőzőig el sasszézni és megnyomni a gombot, elővenni a hűtőből a tejet. Van, akinek mindennapi gyógyszer adagja van, másnak híradagja, amit meg kell kapni, nézni, el kell olvasni. Egyeseknek kedvenc rádiócsatornájuk hangja nélkül nem indulhat a nap, másokat kedvesük csókja tölt el elég erővel ahhoz, hogy jól induljon az életük. A sportosak és elszántak futással indítanak, mások egy felessel. És akkor még nem beszéltünk a gyermekes szülők reggeli „maratonjáról”, ami bár fárasztó mégis, amikor már elmúlt, hiányzik. Aztán ugyan így folytatódik a nap, a munkában, ebédidőben, ezeregyedszer is úgy és ott, ahogy eddig. Van, amikor már csak a megszokás hajtja az embert, visz tovább a lendületet, mert elfáradtunk, bele fáradtunk. Már a sokadik kávé sem segít. Egy idő után már az ébredéskor érezzük, jobb lenne fel se kelni, annyira ki vagyunk, nincsen bennünk erő és kedv semmihez. Tapasztalatból tudom, hogy vannak olyan gondolatok, amik képesek megújítani, megerősíteni az embert. Úgy hatnak, mint egy koffeintabletta alkohollal kombinálva. Feldob és megvidámít, boldogsággal tölt el.

Jó azzal kezdeni minden napot, - még a kávé, a gonosz és elrettentő hírek előtt, - amire az elmúlt héten emlékeztünk.

Isten szeret engem, mai is. Annyira, hogy fiát feláldozta értem. Krisztus felvállalt engem, nagy dolgot cselekedett értem, a legtöbbet, életét tette le. Ez a Jézus feltámadt, azt ígérve, hogy velünk lesz a világ végéig. Ez az ajándék az enyém is, engem is vár. Ennél nincsen jobb napindító gondolat. Legyen ez mindenki rutinjának része és sokkal szebb lesz nem csak a mi napunk, de az egész világ is.