Nem, nem, nem. Nem S. King regényéről és az abból készült filmről lesz szó, hanem egészen másról. Az elsőt nem olvastam, a másodikat nem láttam és ismerve a zanzásított történetet, senkinek nem is ajánlom. Életem egy szakaszában úgy éreztem, hogy képzőművészettel szeretnék foglalkozni, de szerencsére nem indultam el ebben az irányba. Nekem is jobb lett így, még inkább a képek és szobrok szerelmeseinek. Annyi azonban megmaradt, hogy bizonyos eseményekről, ünnepekről színek jutnak eszembe. A karácsony egyértelműen, hideg-kék, arany és zöld. A pünkösd narancs és a vörös minden árnyalata. Ám a húsvétról nem szín jut eszembe, hanem ez a címben feltálalt főnév. Akkor is, ha épp ezen a két napon nincs napfény, nem csillognak a tavaszi virágok kelyhei, sem a folyók, tavak, vagy pocséták felülete. Olyan szikrázó fény, amihez még a szépen köszörült, reflektorfényben magukat mutogató gyémántok látványa sem fogható. Az esemény, amire örvendezve emlékezünk, ami ésszel felfoghatatlan, számomra maga a ragyogás. Beteríti a világot, odakínálja ajándékát mindenkinek. Feltámadás, megváltás, mennyei dicsőség, örök élet. Ez ragyogott fel az első húsvétkor. A világ nagyobbik felének nem jelentenek semmit ezek a szavak. Ósdi szöveg, ostobaság, ősi mese, ideje lenne túljutni rajta. A felvilágosult, művelt ember már nem hisz ezekben a dolgokban – mondják sokan. Sokszor megkérdezem magamtól, vajon miben hisznek? Lehet, hogy semmiben, önmagukban, vagy a pillanatban, annak örömeiben és a halálban. Abban mindenki hisz és retteg tőle. Igyekszik mind messzebb tolni magától még a gondolatát is, s az elmúlás kapujához érkezőket kórházak fertőtlenítő szagú folyosóira száműzik és hivatásos ápolók kegyére bízva. De hogy ott munkál a vágyakozás a ma emberében és nemzedékeiben is a feltámadás után, mi sem bizonyítja jobban, mint a népszerűség csúcsára jutó fantasy regények és filmek történetei. Mert valahol mindegyikben ott van egy szuper hős, akinek meg kell halnia, hogy győzhessen a gonosz fölött, s aki valahogyan, a mesék szárnyán mégis visszatér.

A keresztyéneknek nincsen szükségük „superhero"-ra, mert a mi megváltónk a legnagyobb hős. Övé volt minden és az övé lett a győzelem. Ő maga a megoldás, az út, az igazság, az élet. Feltámadásának ragyogása fény, amely azóta is bevilágítja az emberek életét, reményt és megoldást adva a nagy kérdésekre épp úgy, mint a kicsikre. Miért élnénk homályban, amikor ragyogó világosságban is élhetnénk?