Ezt a kifejezést még azok is ismerik, akik nem tudnak olaszul és hírét sem hallották Frederico Fellininek. Dolce vita – mondják sokan egy elérhetetlen életmód után vágyakozva –ez kell nekünk. Akik látták a filmet, ami 1960-ban megrengette a mozi világát, azok is többnyire csak Anita Ekberg dús bájaira és a szökőkútbeli fürdőzés jelenetére emlékeznek. Pedig a film lényege nem a könnyű, dologtalan, felületes, mulatozós életérzés népszerűsítése volt. Ellenkezőleg! A céltalan életből való elvágyódás, a valami több, valami jobb utáni sóvárgás mozgatta a szereplőket.

Mégis jelmondattá vált a film címe. Sok honfitársunk szeretne olyan könnyen, gazdagon, akadályok és szabályok nélkül - csak élvezve az életet - létezni, mint a film hősei. Ezt sugallják az életünkbe betolakodó reklámok is: kényeztesd magad, ne törődj mással, te mindent megérdemelsz. Csak légy boldog , mással ne törődj! A fogyasztás himnuszának refrénjei ezek.

Azt már nem teszik hozzá, hogy ha mindent megszereztél, mindent kipróbáltál előbb utóbb megcsömörlesz tőle, vagy belehalsz. Jó esetben is megunod az élvezeteket és unni fogod az egész világot, benne még önmagadat is. Ide jutott a film hőse is.

Pedig az élet valóban édes. Élni jó. Értelme van és ezt nem a pezsgő, a teljes szexuális szabadság, nem a csoda autók és okosnál okosabb számítógépes kütyük adják, hanem valami más. Mindenki szeretne boldog lenni, természetes és alapvető vágy ez, de nem ez a fajta édes élet tesz azzá.

Volt egyszer valaki, aki azt tanította, hogy azok a boldogok, akik minden körülmények között meg tudják őrizni és élni az ember voltukat. Ahogy egy filozófus is mondta: Az ember az egyetlen lény, aki több lehet önmagánál! A boldogság belülről jön, a szívünkből, a lelkünkből, a megélt önzetlen szeretetből. Abból, ha többek tudunk, merünk és akarunk lenni, mint az ösztöneitől vezérelt többi teremtmény! !

Legyen neked is- kedves olvasó –így édes az élet!