Valamikor cicák, kutyák, kanárik és papagájok voltak a családok és állatbarátok kényeztetett társai. Ma a legkülönbözőbb, egzotikus és sokszor nem is veszélytelen jószágok is ebbe a kategóriába léptek.

A skála végtelenül széles. Teknőstől a kajmánig, madárpóktól a skorpióig, kígyótól az oroszlánig minden belefér. Akkor is, ha a lakásban nem érzi jól magát, ha a nyolcadik emeleten csak senyved a terelésre termett kutya! Lényeg, hogy a gazdi boldog legyen! Szükségünk van az állatokra, ez nem vitás. Megnyugtatnak, felvidámítanak, karbantarthatjuk velük és általuk az egészségünket, a fizikumunkat – gondolok itt a kutyasétáltatásra.

A lelkünknek is használnak. Különösen a magukra maradt idősebb embereknek és a gyerekeknek tesznek jót a gondoskodást, szeretetet igénylő állatok. Simogatásuk még a vérnyomásunkat is rendbentartja.

Miért szeretjük őket? Mert szükségük van ránk, függnek tőlünk és sokszor kényünk-kedvünk szerint bánhatunk velük. Sokan mindennapi társuknak érzik házi kedvencüket és majd belepusztulnak, ha elveszítik őket.

Kutya vagy macska - kérdezik meg az újságírók a hírességeket, mert állítólag ebből fény derülhet a gazdi jellemére. Mindegy, hogy melyik a kedvesebb nekünk. Aki szereti és jól gondozza állatát, az elismerést érdemel. Nem elég azonban csak etetni, sétáltatni, szeretni. Azt hiszem önállóságukat is tiszteletben kell tartani. De ne essünk abba a tévedésbe, hogy emberi érzelmeket és gondolatokat tulajdonítunk nekik, mint azt a rajzfilmek készítői teszik. Az állat bármilyen kedves, bármilyen hűséges, csak állat és az is marad.

Magányosság ellen pótszerként jó egy házi kedvenc, de még jobb egy másik ember!