Csodálatos képesség elképzelni dolgokat. Egyedül az ember képes erre. Nincs időhöz kötve, a múltba, a jelenbe és a jövőbe is elrepíthet minket. Fantáziánknak semmi sem szab határt, legfeljebb a tudatlanság. Bárhová mehetünk általa, bármiben részt vehetünk. Isteni ajándék ez, amivel még a leglehetetlenebb helyzeteket is képes az ember túlélni. Szerencsére már messze vagyunk a nagy világégésektől, de akik ott voltak a harcmezőkön, vagy börtönökben, táborokban szenvedtek, meséltek erről a gyógyító erőről. Maguk elé idézték az otthonukat, a szeretteiket és így tudták túl élni a sok borzalmat és szörnyűséget. Akinek van hozzá tehetsége, leírhatja, megfestheti, formába öntheti, filmre viheti képzeletének teremtményeit és az általa megálmodott világokat. Elmehetünk általa Középföldére, Narniába vagy a Pandora kék lakói közé. Nagyon sokáig az emberek a valóság kegyetlen realitása elől vonultak álomvilágba, amelyben minden szebb, jobb és könnyebb volt. Oda, ahol a népmesék tanúsága szerint mindig győz a jó és még csodák is történhetnek. Sokan közülük azért küzdöttek egész életükben, hogy az elképzelt jó és szép világ megvalósulhasson. Aztán egyszer csak az elképzelt világ elkezdett félelmetessé válni, nyomasztóvá. Rémálommá formálódtak s a alakjaik elvesztették jóságukat, kedvességüket és olyanok lettek, mint egy lidércnyomás szereplői. Persze az álmokból föl lehet ébredni és a képzelet szörnyei rögvest tovatűnnek. Sajnos a mai világban meg kell élnünk az elképzelhetetlent, szembetalálkozunk a világnak egy olyan sötét arcával, amiből nincs hová menekülni. Az elképzelt szörnyűségek valóságként állnak a kapuinkban és nincs hová menekülni előlük. Amit az emberiség tesz, meghaladja a képzeletet. Az abnormális és a normális lassan felcserélődik, az értékek visszájukra fordulnak, a békés szép, ígért új világ nincsen sehol. Tíz körömmel kell kapaszkodnunk, hogy a hatalmas gazdasági érdekek keltette szélviharban meg tudjunk maradni, annak, akiknek lennünk kellene. Soha nem látott mélységekben süllyed az emberiség nagyobb része, ahol a másik élete, sorsa, jóléte, álma annyit sem számítanak, mint száraz falevél. Hová lettek az álmok, a képzelet délibábjai?

Sok ezer éve megjelent egy maroknyi nép, akik azt vallották, hogy Valakinek a képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Ez adja a rangunkat és egyben a feladatainkat. Látta, hogy gyengék vagyunk hozzá és segítőt is küldött, hogy az álmok, az Övé és a miénk, az elképzelt jó valósággá válhasson.