Új évaddal folytatódik a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon podcastja. A „Szóval Lévay” az intézmény leginnovatívabb közösségépítő projektjeként indult el 2024-ben. A sorozat célja változatlan: párbeszédet folytatni azokról a kérdésekről, amelyek leginkább formálják a mai középiskolások életét.
A november elején elstartolt második évad nyitóepizódja a „Mobilozási szokások – Láthatatlanság egy érintéssel” címet viseli. A beszélgetésben azt járják körül a vendégek, hogyan vált az okostelefonunk nélkülözhetetlen társunkká, és vajon milyen hatással van a mindennapjainkra.
A műsorban szó esik a képernyőidő sokkoló adatairól, a dopaminfüggőség jelenségéről, a tanulás és a közösségi média közötti egyensúly kereséséről, az online és offline barátságokról, valamint a digitális etikett fontosságáról.
Az epizód nemcsak a diákságnak kínál gondolatébresztő szempontokat, hanem a tanároknak és a szülőknek is segít jobban megérteni a fiatalok online világát.
A második évad két újdonságot hozott: mostantól külső, de a gimnáziumhoz szorosan kötődő vendégek is meghívást kapnak a beszélgetésekre. Továbbá a podcast Spotify-on is elérhető, a YouTube és SoundCloud mellett. Az új részekről a műsor Instagram-oldalán is rendszeresen tájékozódhatnak az érdeklődők.
A Szóval Lévay első évada négy, nagy érdeklődést kiváltó epizódból állt, amelyek több ezer hallgatót értek el a különböző platformokon. A korábbi témák között szerepelt a mesterséges intelligencia megjelenése az oktatásban, az iskolai stressz, a generációs különbségek és az egészségtudatos életmód.
A podcastet továbbra is diákok készítik, a felvételek pedig az Európa Rádió miskolci stúdiójában készülnek újságíró-médiapedagógus szakmai mentorálásával. A fiatalok nemcsak a technikai megvalósításban, hanem az interjúk előkészítésében és szerkesztésében is aktívan részt vesznek – így a Szóval Lévay a médiaoktatás nélkülözhetetlen gyakorlóterévé vált a középiskolában.
A műsorfolyam a Lévay József Református Gimnázium szellemiségét képviseli a „tudás, értékek, közösség” mottó mentén. Szorosan kapcsolódik a Magyarországi Református Egyház 2025-ös tematikus évéhez is, amely az ifjúság szolgálatát helyezi a középpontba – különösen nagy hangsúllyal a fiatalok megszólítására és aktív bevonására.
Az új részt az alábbi linkeken lehet meghallgatni:
https://open.spotify.com/episode/4pNHnkHwCKGqjg8Bprjgbp