Húsvét másodnapján újszövetségi igeszakaszunk az emmausi tanítványokról szól.
A jól ismert történetben két tanítvány tart Jeruzsálemből Emmausba. A fővárostól tizenegynéhány kilométerre fekvő faluba, az út legfeljebb néhány óra. Az ünnep végével mindenki hazafelé indult.
Húsvét megtörtént: a Názáreti Jézus feltámadt, Izráel Messiása diadalmaskodott a halál felett, a világ Üdvözítője legyőzte a gonoszt.
A tanítványok az ünnep ajándékaitól nem lettek gazdagabbak, hanem szomorú élményekkel telve indulnak útnak. Szomorú ábrázattal haladnak Emmausba. Olyanok, akik életbevágó kérdésekkel, sorsdöntő eseményekkel birkóznak, szomorúak és bizonytalanok, kétségbeesettek és nyugtalanok, reménytelenek és megoldást keresők. Olyanok, akik éppen a halállal küszködnek, s annak következményével úgy, hogy egyszerre értelmét vesztette életükben sok minden.
Mi is úton vagyunk, az ünnepnek az útján. Tanítványok vagyunk mi is. Vajon a mi Jézusunk élő vagy halott? Lássuk, hová lehet megérkezni a tanítványok útján.
Ez a szomorú tekintet tűnik fel legelőbb annak az „idegennek”, aki melléjük szegődött és velük halad tovább. Meg is kérdezi: „Miről beszélgettek egymással útközben?” A két tanítvány megdöbben. Erre a kérdésre „szomorúan megálltak.” Hogy lehet ilyet kérdezni a történtek után? Hát te semmit nem tudsz arról, amik Jeruzsálembe történtek?
A tanítványok elmondják mindazokat az eseményeket, amelyek a názáreti Jézussal történtek. Az „idegen” Mózestől kezdve a prófétákon keresztül elmagyarázza, hogy mind ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak.
Az élő Jézus közelében lassan megnyílik az értelem, felenged a szív, de mindezek után meg kell születnie a döntésnek. Esteledik, amikor megérkeznek, s Jézus úgy tesz, mintha tovább akarna menni. Nem tolakodik be, nem „száll rájuk”, rájuk bízza a döntést. Ők pedig kérik, hívják, befogadják, egészen megnyílnak a Vele való közösségre. „Maradj velünk, mert esteledik és a nap is lehanyatlott már.”
Jézus velem van az úton. Közel jön, megállít, megszólít. Ha ki tudok nyílni és befogadni, behívni Őt, akkor megtörténhet az igazi felismerés és találkozás! „..megnyílt a szemük, és felismerték Őt…” Igaz, eltűnik a szemük elől, de már nincs szükség a földi szemmel való látásra, a találkozás megtörtént. Jézus élő valóság, és valóság lehet az is, amit majd Betániában ígér:
„...íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Az Istennel való közelség visszaindítja őket Jeruzsálembe, a feltámadás csodálatos örömhírével.
A meghalt és feltámadott Krisztus az ünnep alkalmával ma is mellénk szegődik és látja a mi életünket, látja szomorúságunkat, nehézségeinket, fájdalmainkat, örömeinket egyaránt. Együtt jön velünk. Látja életünket. Szeretné a szomorúságunkat örömmé változtatni. Szeretne békességgel megajándékozni. Szeretné betölteni a szívünket a legnagyobb örömhírrel: Van feltámadás, van örök élet! Ettől nagyobb örömhírt nem is kaphatunk.
Az Emmausi vacsora című képén Jézus felfedi magát tanítványainak
Forrás: Wikipedia Commons
Lukács evangéliuma - 24. fejezet - Az emmausi tanítványok
13 "Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14 és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15 Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16 Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. Mk 16,12 17 Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. 18 Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? 19 Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; 20 és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23 de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. 25 Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Mk 16,14 26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? 27 És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.5Móz 18,15; Zsolt 22; Ézs 9,6; 53 28 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29 De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31 Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32 Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? 33 Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34 Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 1Kor 15,4-5 35 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről."