Különleges emberi tartás előtt tisztelegtünk csütörtökön a Forradalmak terén. Ez a tartás nem jön elő a hétköznapok során. Nem mutatja magát. Sőt talán még az a személy sem tudja, aki hordozója ennek a tulajdonságnak, hogy milyen kincs birtokában van. A kialakult helyzet, a körülmények teremtik meg azokat az energiákat, amelyek a lélek mélyéről előcsalják, kihívják a szabadságharcos attitűdöt. Ahogy a kémiában a fenoftalein, ami savas közegben színtelen, de mihelyt a körülmények változnak, ő is előrukkol valami váratlannal. 10,5 pH felett nagy sűrűségben már vérvörös árnyalatot ölt magára, ahogy a pesti macskakő is, mikor ezt diktálja a szabadságféltő szent ösztön.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan családban nőttem fel, ahol a nemzeti érzés nem ünnepnapokra korlátozódott. Saját bőröm érezhettem, hogy vannak a nemzet testében nem kívánatos elemek. Ahová születtem, aminek neveltek az a szocializmus szemében reakciós volt. Még a rendszerváltoztatás előtt a kihallgatószobák csendes félhomályát magam is élvezhettem. Apu úgy érezte, azért ez már sok. Akkor ott megértettem, hogy miért énekli apám fennhangon a nemzeti imádságot és nem csak csöndes hallgatója. Ő vidéken élte meg október 23-át és Debrecenben a vasutasoknak tartott lelkesítő beszédet, hogy indítsák újra a vonatokat és minél gyorsabban terjedjen tova a forradalom híre. Ő akkor még fiatal pályakezdő segédlelkész volt, mégis tudta, milyen hatalom van a birtokában. Mit jelent a kimondott szó, az igazság.

S milyen érdekes a történelem Ura, hogy nem vállhat le az ember a folyton megújuló, elven időt szülő anyaföldről, sem nemzetének históriájáról. Édesapám utolsó szolgálati helye Kenderes volt. Az egykor kenderesi lelkész Győry Lajos dédunokája Marton Gyula hajóskapitány. Ő egy élő pesti srác, aki a József Attila és Bajcsy Zsilinszky út sarkán lévő épületből a „dióverőjével” állt ellen a Szovjet tankoknak, amíg lehetett. 2016-ban hosszas tervezés, levelezés után Telkibányán látogatott meg, hogy találkozhassunk. Akkor kaptam tőle az életrajzi regényét, az Üzenetet, amiben az 56-os eseményeket árnyalja.

S mennyire képes vajon egy dal árnyalni a nemzet diadalát és tragédiáját. Koncz Zsuzsa A Kárpáthyék lányát c. balladáját gyermekek hangján hozta közel a Forradalmak téren a szél. A desszert, ami valahol egy jutalom, amivel kifejezhető az elismerésünk, vagy magunknak szerezhetünk kellemes perceket. A dalban ez a Stefánia szelet, amit az udvarlója rendel a cukrászdában Kárpáthyék lányának. Micsoda gegg ez a kép, ami nem a fennkölt pillanatot, a találkozás örömét, hanem a túlélést fejezi ki. Süti helyett „fasírt”. Az egykedvű dallam disszonánssá teszi az egész történetet, s a lezárás, mint júdáspénzt vágja az arcunkba a 33 stefániát. Az emigrált szőke hölgynek nincsenek megélhetési gondjai, valaki viszont komoly árat fizetett a szabadságért.

A koszorúzással záruló ünnepségen a fekete kabátom hajtókáján nem fehér csillagot, nem lyukas zászlót, hanem egy keresztet és galambot ábrázoló kitűzőt viseltem. A kitűző egy kedves ajándék volt Észak-Írországból, az ottani City Church Bangortól. Szándékosan választottam ezt a jelképet, mivel számomra kifejezi a testvériség mellett a hontalanság állapotát is. ’56-ban a szélrózsa majd minden irányába menekültek a magyarok. Bangor is az egyik ilyen megállóhely volt, ahol új hazát kerestek. 2005 őszén egy delegációval emléktábla elhelyezésével fejeztük ki köszönetünket a városnak, hogy befogadták honfitársainkat. Most is előttem van az a városrész, az Északi-tenger partján, ahol a véreink élnek. A helyek elmondása szerint soha nem tudtak beilleszkedni. Miért fontos a szabadság? Miért nem mindegy, hogy van-e nemzeti önrendelkezésünk? Mert csak egy hely van a világon, ahol minden tekintetben otthon lehetünk. Ez nem más, mint Magyarország. A mi ünnepi desszertünk nem a Stefánia, hanem maga a szabadság. Értéke nem mérhető össze semmilyen drágakővel. Fizetni csak az tud érte, akinek ott az a különleges tartás a lelkében. A többiek vendégek a cukrászdában. Szabadnak születni kiváltság, a szabadságot őrizni felelősség.