Tapasztalatcsere a gyülekezeti idősgondozásról

Hitben és közösségben címmel rendezte meg a Református Szeretetszolgálat a Kárpát-medencei Református Diakóniai Konferenciáját április elején Berekfürdőn a Megbékélés Házában.

A tanácskozáson a hazánkban, valamint a Kárpát-medence magyar nyelvterületén működő diakóniai intézmények vezetői, intézményi lelkészei és munkatársai, összesen mintegy százhetvenen vettek részt. Az eseményen a Tiszáninenni Református Egyházkerület Szeretetszolgálata tizenegy fővel képviseltette magát.

– Az idei konferencia célja az volt, hogy a Szentírás teológiai üzenetén keresztül bemutassa a Kárpát-medence református gyülekezeteiben már működő jó gyakorlatokat – nyilatkozta portálunknak Mihók Ildikó, a MÁON Református Szeretetotthonunk intézményi lelkésze. A rendezvény a tapasztalatcsere mellett válaszokat is keresett a református egyház felelősségéről és feladatairól az idősellátás és a fogyatékkal élők gondozása terén.

berekfürdo_szeretetszolgalat_konferencia_2025

Fotó: magánarchívum

– A konferencia a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének áhítatával kezdődött. Dr. Fekete Károly az idősödés problematikáját járta körül teológiai nézőpontból. Prédikációjában bibliai utalásokkal beszélt az időskor jellemzőiről felhívva a figyelmet az öregedésre és a hanyatlására való felkészülés szükségességére – mondta Mihók Ildikó.

Az iskolalelkész beszámolója szerint a püspök beszédét dr. Czibere Károly köszöntője követte. A Magyarországi Református Szeretetszolgálat vezetője Márk evangéliuma 7. fejezete alapján a keresztyének idősekkel kapcsolatos feladatairól beszélt hangsúlyozva a keresztyéni gondoskodás fontosságát egy olyan társadalomban, mint a mai, amelyben az idősek elmagányosodnak és a társadalom perifériájára kerülnek.

A konferencia további részében a különböző egyházközségek, alapítványok, egyházi intézmények Magyarországról, Kárpátaljáról és Erdélyből mutatták be jógyakorlataikat, mind az idősellátásban, mind pedig a fogyatékkal élők gondozásában.

Mihók Ildikó példaként említette Buksa Emese előadását, aki a Diakóniai Keresztyén Alapítványt, a Romániai Református Egyház Szeretetszolgálatát mutatta be, mely során elmondta, hogy kilenc fiókszervezetük van, melyek mindegyike részt vesz az otthoni beteggondozásban, a gyermekek és a fogyatékkal élők programjainak szervezésében, valamint a cigánymisszióban. A fiókszervezetek pályázatokból befolyó összegből részesülnek, továbbá helyi és megyei önkormányzatok is segítik a munkájukat.

berekfurdo_szeretszolgalat_konferencia_2025

Fotó: Magyarországi Református Szeretetszolgálat

Mihók Ildikó kiemelte az Alzheimer Café programsorozatot, amelyet Nagy Zsoltné lelkipásztor, intézményvezető mutatott be úgy, mint a magyarországi diakóniai rendszerben már több helyen is nagy sikerrel működő kezdeményezést. Hangsúlyozta, hogy az Alzheimer Café küldetése a demenciát övező stigma, valamint a betegséggel kapcsolatban kialakult szégyenérzetet csökkentése. Mihók Ildikó szerint a program azért is figyelemreméltó, mert a családtagok is kapnak segítséget a betegség miatti elszigetelődés érzésének csökkentésére.

A délután műhelymunkával folytatódott, amelynek ideje alatt a Kárpát-medencei Református Diakóniai Egyeztető Tanács ülésezett, amelyen a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője is részt vett. Kolumbán Gábor portálunknak elmondta, hogy az ülésen arról is beszéltek, hogy a szeretetszolgálatok miként vesznek majd részt a májusban, Debrecenben megrendezendő Magyar Református Egység Napján. A konferencia második napja Kolumbán Gábor áhítatával indult és az előző napihoz hasonló jógyakorlatok bemutatásával folytatódott. A záró istentiszteletet a Horvátországból érkezett Darko Turšić és az erdélyi Ghitea-Szabó József tartotta.

kolumbán_gabor_2025_berekfurdo_konferencia

Fotó: Magyarországi Református Szeretetszolgálat

– Nagyon sok jó gondolatot, remek ötletet hallhattunk a tanácskozás előadóitól. Felemelő és talán kicsit megszégyenítő is volt látni, hogy a határon túli testvérek nehezebb körülmények között is nagyobb lendülettel, hittel és lelkesedéssel végzik azt a szolgálatot, mint mi, és amit mi itt Magyarországon néha inkább csak munkának és gondnak tekintünk – összegezte tapasztalatait Mihók Ildikó.