Október 31. A reformáció ünnepe. Ez a szó helyez el minket a felekezetek térképén, hogy református. Konfirmandusaink megtanulják a választ arra a kérdésre, hogy „Te a keresztyénség nagy családjának melyik ágához tartozol?” „Én református keresztyén vagyok.” Fülünkben csengenek sokunknak a szüleinktől, nagyszüleinktől hallott sorok: „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok.” De mit jelent igazán reformátusnak lenni?

Egzakt módon, röviden nehéz megfogalmazni. Mert minden tömör megfogalmazás szegényesnek tűnhet ahhoz a gazdagsághoz képest, amit ez a szó magában rejt, amit ez a szó üzen hitről, egyházról, életről, magatartásról, történelemről.

Most is csak annyit tehetünk, hogy felvillantunk valamit ebből a gazdagságból, abból ami rólunk beszél, reformátusokról, identitásunkról.

Így emlékezünk a XVI. századi és a későbbi elődökre, akik „tisztán, homály nélkül” akarták érteni Isten kijelentését. Akik megfogalmazták hitvallásainkat, melyek fundamentuma ez: számunkra bűnbocsánat, megváltás és üdvösség egyedül Krisztusért, egyedül kegyelemből, egyedül hit által van. Egyedül a Szentírás igéje nekünk a forrás, a zsinórmérték, az igaz mérleg, innen ismerhető meg Isten akarata. Mindezekért pedig egyedül Istené a dicsőség.

A reformáció vívmánya az, hogy a gyülekezetek tagjai anyanyelvükön, és immáron nem csak latinul hallhatták a prédikációkat és olvashatták a Szentírást. Károli Gáspár 1590-ben Vizsolyban kinyomtatta az első magyar nyelvű teljes Bibliát. Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai ma is meghatározóak gyülekezeti énekléseinkben. A magyar reformátorok epikája, lírája óriási hatással volt a korszakban kibontakozó magyar nyelvű irodalomra.

A megalakuló református kollégiumok (Sárospatak, Debrecen) kiművelt, nyugat-európai egyetemekre is nagy számban eljutó fiatalokat adtak mind református egyházunknak, mind pedig magyar népünknek.

Abban is példaként áll a magyar reformáció kora, hogy Európában először 1568-ban Erdélyben, a tordai országgyűlésen mondták ki a vallásszabadságot, hogy a falvak közül mindenki „olyan prédikátort tarthasson, aki néki tetszik…, mert a hit Isten ajándéka.”

Illyés Gyula 1946-ban írta A reformáció genfi emlékműve előtt című versét: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem.” Beszédes sorok. Kálvin nyomán, a reformáció nyomán, a magyar reformátusság meghatározó szerepet játszott nemzetünk történetében is.

Mennyi mindenről beszélhetnénk még! Összeforrott a református szóban a bibliás, puritán hit, a hazaszeretet, a műveltség, a becsületes munka, a másokért való, felelősségteljes élet.

Méltóan ehhez az örökséghez! – üzenje ezt nekünk október 31., a reformáció ünnepnapja!