Háromszázötven évvel ezelőtt, 1674. március 5-én kezdődött el Pozsonyban az a per, amelynek célja a protestáns egyházak megsemmisítése, vagy legalábbis végzetes meggyengítése volt. A kutatások szerint a beidézettek száma 735 volt, közülük 336-an jelentek meg a törvényszék előtt.

Az események vázlatos összefoglalója a Reforrás Magazin 23/20-as számában 2023. október 20- án megjelent Tóth Péter A gályarabper közelgő évfordulója elé című írását felhasználva készült.

Az említett összeállítás szerint a királyi ügyész által március 5-én előterjesztett vádak szerint felségsértéssel, a katolikus vallás gyalázásával, a lázadók segítésével, a törökkel való összejátszással, hazaárulással és hasonló bűnök elkövetésével gyanúsították meg a lelkészeket. A képtelen vádak ellen lehetetlen volt védekezni, és már akkor tudott volt, hogy a perbefogottak vétke nem a lázadás, hanem a vallás volt.

Az ítéletet már április 4-én kihirdették. A megvádoltakat fej-és jószágvesztéssel sújtották, kivéve ha aláírják az áttérésükről szóló nyilatkozatot, amit sokan meg is tettek. Azokat, akik megtagadták az aláírást a környékbeli várbörtönökbe vetették. Akiket az ottani kegyetlen bánásmód sem tört meg, 1675. március 18-án elindították Nápoly felé. Triesztig gyalogoltak, onnét hajóval Pescarába szállították őket, onnan gyalog tovább Nápolyba, ahová május 7-én érkeztek meg. Többen nem élték túl az utat. A túlélőket már másnap eladták fejenként 50 aranyért, ők lettek a tényleges gályarabok, szám szerint harmincan.

Közben 1675. július 1-én más börtönökből újabb 20 lelkészt indítottak útnak. Ők Triesztig gyalogoltak, de ott már nem tudtak hajóra szállni, mert a velenceiek blokád alá vették a kikötőt. Ezért a rabokat a Buccari börtönbe zárták és ott őrizték őket szörnyű körülmények között.

Közben az európai protestáns hatalmak kérelmekkel ostromolták a Habsburg udvart. Lipót császár végül politikai megfontolásokból engedett, így vált lehetővé, hogy Michael de Ruyter holland tengernagy 1676. február 11-én Nápolyban kiszabadítsa, majd Velencébe szállíttassa a gályarabokat és a nápolyi börtönben fogva tartott két lelkészt. A Buccariban fogvatartottak két, Lipótvárosban raboskodó idős lelkésszel együtt 1676. május 2-án nyerték vissza szabadságukat. Velencéből aztán Zürichbe utaztak, ahol a város vendégeiként több hónapot töltöttek. Itt korábban átélt szenvedéseiknek sok feltárt emléke megmaradt. Időközben a magyarországi helyzet is kedvezően változott, így bár hivatalos száműzetésük nem szűnt meg, 1677-től mégis szinte mindenki hazatért közülük és folytatta szolgálatát.

A hitükért súlyos gyötrelmeket és megaláztatásokat, sőt a halált is vállaló lelkészek emlékét az utókor tisztelettel őrzi. A rimaszombati és a sárospataki megemlékezés célja, hogy erősítse azokat a református önazonosságunkat évszázadok óta formáló szellemi és lelki értékeket, amelyeket a gályarabságra ítélt hitvallóink ránk hagyományoztak.

A Szlovákiai Református keresztyén Egyház Emlékzsinata

Az első ünnepi alkalmat, az Emlékzsinat ülését, október 25-én (pénteken) 15 órától a rimaszombati református templomban tartják meg.

A megemlékezés során megnyitják a Gályarab-Emlékutat.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Lelkész-Presbiteri Konferenciája

A második ünnepi alkalom egy lelkész-presbiteri konferencia lesz november 16-án (szombaton) 10 órától a sárospataki református templomban.

A megemlékezés alkalmával először adják át az emlékút jelképeit a gályarabság emlékezetét ápoló egyházközségeknek.