Magyar Érdemrendet kapott Dr. Dienes Dénes

Március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozták Dr. Dienes Dénes református lelkésznek, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye igazgatójának, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai és Egyháztörténeti Tudományok Intézete vezetőjének a Sárospataki Református Kollégium intézményeinek nemzetközileg is elismert szellemi és tudományos központtá alakításában vállalt meghatározó szerepe, valamint az európai és a magyar kora újkor teológiatörténetének kutatásában elért eredményei elismeréseként.

Dr. Dienes Dénes professzor 1956 november 2-án az abaúji Alsóvadászon született, Kocsis Margit és Dienes Károly méhész gyermekeként. Általános iskolai tanulmányai után a Miskolci Berzeviczy Gergely kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában szerzet vendéglátói képesítést. Majd, az akkor Debreceni Református Teológiai Akadémiaként működő intézményben szerezte meg lelkészi diplomáját 1985-ben. Az egyetemi évek alatt vette feleségül Cserági Éva Máriát, akitől 4 gyermeke született. Doktori fokozatát szintén Debrecenben szerezte 1998-ban Summa Cum Laude fokozattal. Tudományos fokozata: PhD, dr.habil

dsc6467-72ab25e47e

Fotó: Zelenka Attila

Exmittált teológusként több Borsod-Gömöri gyülekezetben szolgált, majd 1990-től szülőfalujában, Alsóvadászon látta el a lelkészi szolgálatot. Református lelkipásztorként 1994-ig tevékenykedett, az egyházi közéletben előbb katechetikai előadó, majd egyházmegyei főjegyző. A Sárospataki Református Kollégium Levéltárának munkatársa, később igazgatója 1994 és 1998 között. A Sárospataki Teológiai Akadémián az egyháztörténeti tanszéket vezető teológiai tanár 1998-tól. Ugyanezen esztendőtől igazgatója a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek. Budapesten a Baptista Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékét 1999-től 2002 júniusáig irányította.

A Dienes Dénes a magyar érdemrend lovagkeresztjére való felterjesztését dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, történettudományok habilitált doktora az alábbi indoklással indítványozta:

„Dr. Dienes Dénes (1956) református lelkész, teológiai tanár, pedagógia szakos tanár, vallástanár, egyház- és neveléstörténész, 1998-tól egyetemi tanár…. Az MTA MAB Társadalomelméleti Szakbizottságában működő Vallástudományi Munkabizottság elnöke, köztestületi tag. A MORE Doktorok Kollégiuma Egyháztörténeti szekciójának elnöke. A Comenius Társaság, valamint a Teleki József Akadémiai Klub választmányának tagja, tiszteletbeli tagja a Kazinczy Ferenc Társaságnak.

Az 1990-es években poraiból újjáéledő Sárospataki Református Kollégium intézményei (Gyűjtemények; Teológiai Akadémia) ma már tudományt művelő műhelyek, szellemi központok. Ez irányú formálódásukban Dr. Dienes Dénes döntő érdemeket szerzett.

Vezetésével a SRK Tudományos Gyűjteményei nemzetközi kapcsolatokat épített ki: peregrináció kutatás területén Ferenc Postma professzor, Hollandia; Comenius sárospataki működése kapcsán Muzeum Jana Amose Komenského, Uherský Brod, Csehország; Felső-Magyarország történeti régiókutatás Prešovská Univerzita v Prešove, Szlovákia.

Kutatóként és tanárként egyaránt iskolateremtő személyiség. Az európai és hazai kora újkor kutatója elsősorban, de teológiatörténeti kutatásai túllépnek e korszak határain. Kutatásainak eredményeit számos tanulmányban és több monográfiában tette közzé, tudományos közleményeinek száma 198. Nemzetközi és hazai konferenciák rendszeres előadója és szervezője, ismeretterjesztő tevékenysége is jelentős. Tanítványai közül számosan tudományos fokozatot szereztek, ma már többen maguk is tudományos kutatók vagy tanárok a hazai felsőoktatásban.

dijátadássemjénnel

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Acta Patakina és a Nemzet, Egyház, Művelődés könyvsorozat létrehozója és szerkesztője. E sorozatok lehetőséget nyújtanak a Felső-Magyarország szellem- és eszmetörténeti régió-kutatás eredményeinek színvonalas publikálására. Hasonló szempontok miatt jelentős a Dr. Dienes Dénes által újraindított és a Teológia Akadémia kiadásában működő Sárospataki Füzetek folyóirat. Az Egyháztörténeti Szemle pedig, melynek egyik alapító szerkesztője és kiadója, egészen egyedülálló, mivel az egyetlen egyháztörténeti jellegű szakfolyóirat hazánkban.

Egyház- és iskolatörténeti kutatásai sok új szemponttal gazdagították művelődéstörténetünket. Több eddig elhanyagolt vagy homályban maradt, jelentős művelődéstörténeti szerepet játszó személyiségre hívta fel a tudományos figyelmet. Kialakította egy nagy jelentőségű muzeális intézmény korszerű szakmai tevékenységét, valamint ezen intézmény keretei között tudományos műhelymunkát szervezett. „

dr. Hörcsik Richárd

A kitüntetés kapcsán dr. Dienes Dénes professzor úrral interjút olvashatnak a ReForrás következő, pünkösdi számában.