Az egyház valódi tájékozódási pontja a confessio – a Krisztushoz kötött hitvallás, amely mérce, tükör és számadás egyszerre – jelentette ki Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem (SRHE) főiskolai tanára március 25-én, Balatonszárszón, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának rendkívüli ülésszakán.

Füsti-Molnár Szilveszter Kihez igazodik ma a Magyar Református Egyház? – Hitvallás és normativitás a konzervativizmus–progresszió kísértésében címmel tartott zsinati megnyitó teológiai előadása abból a felismerésből indult ki, hogy a konzervatív–progresszív fogalompár, amely a közbeszédben és egyre inkább az egyházi gondolkodásban is meghatározóvá vált, nem teológiai kategória, és nem alkalmas arra, hogy az egyház önazonosságát vagy döntéseinek irányát kijelölje.

Az SRHE tanára ehelyett a confessio fogalmát állította középpontba. A Krisztushoz kötött hitvallást, amely az egyház számára egyszerre mérce, tükör és számadás.

Gondolatmenetének első pillére az alkalmazkodás és az engedelmesség megkülönböztetése volt. Az egyház alkalmazkodása a nyelvhez, a kultúrához, a történelmi helyzetekhez szerinte nem megalkuvás, hanem sokszor éppen a misszió feltétele. Az alkalmazkodás azonban csak addig marad az engedelmesség rendjén belül, amíg Krisztus evangéliumához kötött, ahol ez a kötöttség feloldódik, ott az alkalmazkodás maga válik mércévé – és az engedelmesség rendje sérül, vélekedett Füsti-Molnár Szilveszter.

A második pillér a normaképzés sorrendjének kérdése volt. Füsti-Molnár Szilveszter rámutatott, hogy a református teológia alaptétele szerint a Szentírás magyarázata megelőzi a közösségi megállapodást, diagnózisa szerint azonban ez a sorrend napjainkban sok egyházi folyamatban megfordult. A közös megszólalások kiindulópontja gyakran etikai konszenzus, amelyhez a teológiai megalapozás utólagosan kapcsolódik.

A harmadik pillér a Magyar Református Egyház belső helyzetére alkalmazta a diagnózist. Füsti-Molnár Szilveszter a bizalomvesztés tényét, a teológiai megkülönböztetés háttérbe szorulását és az egyházpolitikai logika térnyerését nevezte meg, hangsúlyozva, hogy mindez nem személyek, hanem működési minták kérdése. Füsti Molnár Szilveszter Jeremiás könyvének képével – a szövetség háza, amely kívülről még áll, de belül már más erők mozgatják – tette érzékletessé azt a helyzetet, amelyben a teológia már nem mérce, hanem csak utólagos igazolásként működik. Ugyanakkor előadása Jeremiás 31 ígéretéhez is elvezetett: Isten válasza a megtört szövetségre nem restauráció, hanem új kezdeményezés – „Törvényemet a szívükbe írom.” (Jer 31) – Ennek fényében a bűnbánat nem a kudarc bevallása, hanem Isten hűségére adott válasz, és mint ilyen: méltóság – hangsúlyozta.

Füsti Molnár Szilveszter előadása a március 25-i dátumot – az óegyházi hagyomány szerint Jézus fogantatásának ünnepét – teológiai keretként használta: az ige belép a történelembe, rábízza magát a törékeny emberi valóságra, és vállalja ennek következményeit.

Az előadás a confessio és a kultúrharc logikájának megkülönböztetésével zárult megállapítva, hogy a kultúrharc győzni akar, a confessio tanúskodik. Az imádság évéhez kapcsolódva az imádságot a confessio rendjéhez kapcsolta: előbb elcsendesedünk, aztán szólunk.

Mindezek tükrében Füsti Molnár Szilveszter a Zsinat felelősségét a méltóság nyelvén a következőképpen fogalmazta meg: Zsinatunkra minden terhet meghaladó méltóság van bízva.

(Fotók: reformatus.hu/ Magyaródi Milán)