Isten minket a saját közösségében akar tudni - A Magyar Református Egység Napja

Az egység a cselekvő szeretetből, mely kihasznál minden alkalmat arra, hogy szeretetet gyakoroljunk a másik ember iránt.

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13, 34-35)

A református Egység napja pontosan arra a tudatra ébreszt, hogy ha különböző, emberi mércék határai el is választanak, vagy földrajzilag kerülünk egymástól távol az Istenhez való közelségünkben a másik református magyar embert bármikor, bárhol testvérként, szeretettel fogadjuk a szívünkbe.

Isten minket a saját közösségében akar tudni, ott, ahol az igazságosságot nyújtja nekünk szeretete által.

Krisztus a jövő, együtt követjük őt. Így hangzott a 2009. május 22-én megrendezett egységnap jelmondata. Aznap mondták ki a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét. Azóta a reformátusok évről évre, idén május 24-én, megünneplik az összetartozásukat a magyarországi, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, délvidéki és tengeren túli tagok megerősítve a soha meg nem szűnt hitvallásos és testvéri közösségüket.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetői 2011. június 21-én írták alá a csatlakozási dokumentumot, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház 2013. június 28-án lett a Magyar Református Egyház tagja. A Kárpát-medencén kívüli magyar református közösségek közül csatlakozott még az Amerikai Magyar Református Egyház, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetsége, a Luxemburgi Magyar Protestáns Gyülekezet és az amerikai Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület is.

(Címlapfotó: egysegnap.hu)