Véget ért a kórustalálkozó

Veczán Pál halálának 20. évfordulóján, vasárnap egy zárókoncerttel ért véget a 30. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó.

Az október 13-20. között megrendezett ökumenikus rendezvénysorozatban a történelmi egyházak felnőtt és gyermek kórusai mellett iskolai kórusokat és különböző előadókat hallhattak az érdeklődők Miskolc több templomában. A hangversenyeket a Miskolc-Belvárosi Evangélikus Templomban, a Miskolc-Selyemréti Szent István Király Templomban, az Avasi Református Templomban, a Miskolc-Belváros Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyházban és a Miskolci Mindszenti Templomban tartották meg.

A névadó halálának 20. évfordulója alkalmából, a megszokott 5 nap helyett idén 8 napig lehetett hallani a csodálatos egyházi énekeket a különböző kórusok előadásában.

Nyilvánvalóvá tette Isten szeretetét

A nyitó- és a zárókoncert a Belvárosi Miskolc-Belváros Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyházban volt. A zárókoncert gyertyagyújtással és a Napsugár énekegyüttes produkciójával kezdődött. Ezt követően Budai Barnabás evangélikus lelkész a zsidókhoz írt levél 13. fejezetének 7. versével köszöntötte a jelenlévőket. „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” – Veczán Pál példát nyújtott mindannyiunknak, mert kézzelfoghatóvá tette életünkben Isten szeretetét. Ahol ő volt megjelent a játékosság, a minőség, és valami, ami Isten jelenlétében tartja az embereket – mondta.

veczán_záró1

Óvjuk és őrizzük az egyházi zenét

Dr. Kocziszky György, a Budapesti Metropol Egyetem rektora, a rendezvény fővédnöke emlékező gondolataiban rámutatott, hogy az egyházi zene egyidős a kereszténységgel, amely keresztelésünktől az utolsó utunkig elkísér bennünket, és lehetőséget ad arra, hogy hálát adjunk a mindennapokért, a megváltásért, azért az ajándékért, amit Istentől kaptunk és kapunk. – Az egyházi kórusének ingyen kegyelemből a miénk, óvjuk és őrizzük! – hangsúlyozta. Veczán Pálra emlékezve felidézte, hogy az evangélikus esperes élete meghatározó részét Miskolcon töltötte a város közösségét szolgálva. Meghatározó személyisége volt a vármegyeszékhelynek. Nevéhez fűződik a kórustalálkozó 30 évvel ezelőtti létrehozása, és jelentős szerepe volt abban, hogy a mai miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium újra egyházi irányítás alatt működik. Végül így szólt: Veczán Pált húsz évvel ezelőtt hívta a Teremtő az utolsó útjára, de kedves, huncut mosolya, szelleme, és mindaz, amit létrehozott: a kórustalálkozók évről évre ismétlődő rendszere, ma is velünk van.

A zenén keresztül épített közösséget

Az önkormányzat részéről Barta Gábor mondta el gondolatait. Mint fogalmazott, Veczán Pál hagyatéka a mai napig érezteti hatását nem csupán városunk, hanem az egész ország kulturális életében. A mi felelősségünk az, hogy továbbvigyük szellemi örökségét. 1994-ben az országban elsőként hozta létre ezt az egyedülálló egyházzenei rendezvényt. Nagyszerűségének titka, hogy felismerte azt, hogy a legegyetemesebb művészeten, a zenén keresztül az ökumené szellemében közelebb hozhatja egymáshoz az embereket vallástól, felekezettől és hovatartozástól függetlenül.

veczán_záró4

Ave Maria ősbemutató

A megemlékezés részeként először hallhatta a közönség Flach Antal Ave Maria zeneművét, melyben szólót Gáll Franciska, Vajda Éva és Ruszkai Borbála énekelt. Zongorán Flachné Mezey Martina és Flach Antal, orgonán Herczeg Zoltán közreműködött. A szerző ismertetése szerint a keresztény egyház egyik legnagyobb misztériumát magában foglaló szöveg a 6. századtól a 16. századig, tehát mintegy 1000 esztendő alatt formálódott azzá, ahogyan ma ismerjük. A legtöbb megzenésítés összefüggő egységként kezeli a szöveget és énekében is homogén zenei anyagot használ, holott a szöveg valójában négy különböző rétegből tevődik össze. Ezek: 1. Angyali üdvözlet, 2. Erzsébet szavai az őt meglátogató Máriához, 3. Angyali kinyilatkoztatás, 4. Ima. Flach Antal elmagyarázta, hogy saját megzenésítésében ezeket a rétegeket felismerhetővé, azzal együtt pedig átelmélkedhetőbbé szerette volna tenni. Jézus korának megidézéseként az angyal és Erzsébet szövegrészeit arámi nyelven adták elő.

veczán_záró2

A műsorban elhangzott még Johan Sebastian Bach János passiójának Zárókórus és Korál részlete is. Az ünnepi műsorban közreműködött a Cantus Firmus Énekkar, a Cantus Agriensis kamarakórus, a Cardinal Mindszenty Kórus, a Forrás Kamarakórus, a Szent Ferenc Kamarakórus és a Camerata Miskolc. Vezényelt: Gergely Péter Pál, a koncertmester dr. Soós Gábor volt.

A kórustalálkozót a Miskolci Kulturális Központ, a Veczán Pál Alapítvány a Tehetséges Diákokért és a Miskolci Egyetem közösen rendezte meg.

„Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” Babits Mihály