Milyen volt a Csillagponton?

Nem emlékszem pontosan ki nyilatkozta, de valaki azt mondta, hogy az idei Csillagpont témája a Szabadság, ami így azért túl komoly cím egy ifjúsági fesztiválnak, ezért a lazább „SzabadON-t” választották. Én most meghagytam magamnak az eredeti üzenetet és azt fiatalítottam, így én SzabadságON voltam. De komolyabbra fordítva a szót, az idén csoportot nem vittünk, programmal nem voltunk kinn és a résztvevő korosztályból pedig már jó pár éve kinőttem.

Pedig elnézve a résztvevőket voltak ott a lelkes negyvenesek közül is.

Igen, láttam ismerős arcokat és egy-egy fotó láttán beindult a nosztalgia express, de azt is tudomásul kell venni, hogy a dolgok átalakulnak, így a Csillagpont is. Három-négy alkalommal ezelőtt a fesztivál ideje szinte védett sáv volt, senki nem szervezett oda semmit, akkor nem volt gyülekezeti, megyei vagy kerületi tábor, mert szinte mindenki Csillagpontra ment. Jelenleg a Csillagpontot, ha a fogyasztói oldalról nézzük, meg kell állapítsuk, hogy nem sokat tesz hozzá a gyülekezeti ifjúsági munkához, mert már nem úgy veszik igénybe a közösségeink, mint mondjuk egy „bodajkos”, vagy „faddomboris” időszakban.  Nagyon sok gyülekezet a fesztivál ideje alatt is ment máshova táborozni, vitte tovább a saját szakmai munkáját. Ugyanakkor, ha a szolgáló és szolgáltató oldaláról nézed meg, akkor már gyülekezeti szinten is kifejezetten hasznos és építő, ha egy-egy ifjúsági csoport tud együtt szolgálni és segíteni a fesztiválon. Legalábbis úgy érzem a „trend” most így alakul Csillagpont ügyben.

Ezek szerint te nem hiszel a református médiumok által propagált „Isten két és fél ezer ember kezét fogta meg és vezette őket” értelmezésben?

De, hiszek abban, hogy Isten kézen fog és vezet embereket a Csillagponton is, habár a számok mindig izgalmasan kerülnek felhasználásra az ilyen típusú beszámolókban. A két és félezer egy romantikus szám, benne van az összes pizzafutár meg karbantartó, de inkább azt kell megnézni, hogy hányan váltottak hetijegyet, egy ilyen programnál ez a mérvadó. Nyilván a határontúliak adták már az előző Csillagpontoknak is a derékhadát, ami most a határátkelés bizonytalanságai miatt jelentősen megcsappant, így azt gondolom, hogy az-az 1300-1400 hetijegyes így is reményen és várakozáson felüli. De azt is tudomásul kell venni, hogy ez egy nehéz műfaj és egyre nehezebb lesz.

Mármint a fesztivál?

Fesztivál, találkozó, szórakoztatás, hitmélyítés, meg még minden is. Ez is a változás része, hogy egyre nehezebb lesz ezeket a műfaji kereteket tartani. De ez igaz az egész egyházi működésre, a lényeges és a járulékos arányt nagyon nehéz megtalálni és jól fenntartani. Ha egyszer eljutunk a mennyek országának kapujáig, biztos vagyok benne, hogy ott senki nem fogja megkérdezni, hogy hányan csápoltak Kowa koncerten, vagy, hogy mi lett a Református Egyház bora 2020-ban, vagy, hogy hány templomot újítottak fel külső forrásokból. Mert ezek mind-mind csak járulékos részei a történetünknek és a küldetésünknek, amik amúgy elférnek rendszeren belül, ameddig nem ezeken van a hangsúly és amíg nem csak ez van. De ha már csak ezek a pótcselekvések vannak és csak ennyi az Egyház, akkor valamit nagyon elszúrtunk.

Nem erős kifejezés a pótcselekvés?

Év elején egy munkatársi megbeszélésen hangzott el a mondat: „Csak azt csináljuk, ami az elsődleges küldetésünk!”, azóta így próbálok nézni mindent. Mennyi minden van, amit, igaz csinálunk, de ha őszintén megnézünk, akkor rá kell jöjjünk, hogy semmilyen formában nem támogatja az evangélium hirdetését és megélését, sőt, csak energiát, embert és időt emészt fel. Persze az mindig izgalmas, hogy ki mit tart missziónak, mert ebbe aztán van, akinek minden is belefér. De hangsúlyozom, nem a dolgok megléte a gond, hanem azok a hangsúlyeltolódások, amik rendszerszinten jelennek meg és a járulékos történeteinket próbálják úgy eladni a külső és belső nyilvánosságnak, mintha ezek lényegi és lényeges dolgok lennének. Amikor az Egyház hatástalan, nem ér el embereket az evangéliummal, akkor az egyik út az önvizsgálat, imádság, s alázatos útkeresés, hátha visszatalálhatunk az eredeti küldetésünkhöz. A másik megoldás, hogy egyre több és több tevékenységet húzunk be magunknak, egyre nagyobb projektek, és ezeknek a meglétével igazoljuk majd azt, hogy vagyunk és hasznosak vagyunk. De ha ez semmilyen formában nem köthető az eredeti küldetésünkhöz, akkor szerintem az egyszerű pótcselekvés.

A beszélgetésünk apropója az a rádióinterjú, amiben az Exodus szervezettel való közös együttműködésről beszélsz. Akkor az is pótcselekvés?

Akár az is lehetne, hiszen – mint korábban mondtam – nem önmagában a dolgok megléte a pótcselekvés, hanem az, ha a járulékos átveszi a lényeginek a helyét. Magyarul fogalmazva, van, ahol egy gyülekezet átvesz egy intézményt és evangéliumi módon él a lehetőségeivel, tiszta keretei vannak a diakóniának meg a missziónak. De olyat is láttunk, ahol minden evangéliumi koncepció nélkül - csak mert jó ötletnek tűnt, estleg plusz anyagi forrást láttak benne - ugrott fejest a közösség egy-egy projektbe. Az Exodussal nagyon régi az együttműködés, talán ebben Kárpát-medence szinten egyetértettek az ifjúsági vezetők, hogy ha valaki tud és jól tud fiatalokat szolgáló és elkötelezett keresztyén vezetőkké formálni, akkor az-az Exodus. Ezért volt nagy eredménye a közös ifjúsági gondolkodásnak, hogy a Zsinati Ifjúsági Iroda is beállt a képzés mögé és az előző Csillagpont kiscsoportvezetőit is éppen úgy az Exodus program keretein belül képezték, mint számos más Kárpát-medencei fiatalt.

Igen, ha jól láttam a Zsinati Ifjúsági Iroda honlapján a mai napig ez a kiemelt projekt.

Csak a honlapjukon, az Ifivezető képzés és az Exodussal való együttműködés már csak múltidő. Ez is része annak a változásnak, amit meg kell emésszünk. A Zsinati Ifjúsági Iroda más koncepcióban akar továbbmenni és működni.

Mi az új koncepció?

Nem az én tisztem azt bemutatni, majd biztosan eljön annak is az ideje, amikor nyilvánosságra kerül az új látás és az új projekt, meg hová is sietnének, még csak augusztus van. De az már most látszik, hogy merőben más lesz a közös munka, mint eddig volt.

Elég szkeptikusnak tűnsz, mi ennek az oka?

Sajnos egyre nehezebben tudom elrejteni az érzéseimet, ez családi vonás, negyven felett meg minek is játszanám meg magam. Már nem nagyon fogok új barátságokat kötni, a meglévők meg elég erősek ahhoz, hogy kibírják a szkeptikusságomat. Amióta én ifjúsági referens vagyok, az országos pozícióban jelenleg a hatodik ember dolgozik ezen a poszton. Ez azt jelenti, hogy zsinati szinten két ciklus alatt hat középvezetőváltás volt, ami akkor is vetne fel kérdéseket, ha egyszerű karbantartó bácsik adnák egymásnak ilyen rendszerességgel a stafétát. Ez az egyik tény, ami nehezíti a munkát és azt is gondolom, hogy ennek a tanulságait nem nekem kell levonnom. A másik jelenség, amivel meg kell dolgozzunk az, hogy felnőtt egy generáció az egyházban is, aminek tagjai már magukévá tették ezt a nagyon trendi influenszer attitűdöt, vagyis mindenhez is értünk, és rögtön, azonnal. Fél éve vagyok házas és már házassági tanácsadó szolgálatot működtetek, egyszer ettem tortellinit, de holnap tésztagyárat nyitok. Ez a lelkesedés becsülendő, de néha érdemes lassítani és megkérdezni a szakmát is.

Akkor ki a szakma és mit mond a szakma ez ügyben?

Kárpát-medence szinten vannak olyan ifjúsági munkások és vezetők, akik 10-20 éve ezt csinálják. Van, aki gyülekezeti, van, aki ifjúsági szervezeti szinten. Az Ifivezető képzésre szükség volt és szükség van, ebben ezek a szakemberek nemcsak a múltban értettek egyet, hanem most is. Az más kérdés, hogy a választások után felálló új rendszer – legalábbis ifjúsági szinten - számomra működésében meglepő hasonlóságot mutat egyes világi működési folyamatokkal. Valakik, valahogy döntenek és csak azután kérdezik meg a szakmát, hogy amúgy tetszik-e?! Az én egyházlátásomba nem fér bele az, hogy a zsinatnak van egyháza, hiszen az egyháznak van zsinata. Ha jól tudom még mindig a négy egyházkerület lapátolja össze azt, amire országosan szükség van, éppen ezért fájó, hogy szakmailag mégsem számít a véleményünk. Ez nem ilyen fontoskodás részünkről, de ha azok, akik húsz éve a magyar református ifjúsági munkának a kiemelkedő szakemberei, kiszorulnak a szakmai folyamatokból, akkor itt is az lesz tapasztalható, ami gyülekezeti szinten is egyre többször megjelenik: mindenki magára zárja az ajtót, csinálja a dolgát, csak a közegyház hagyja békén.

Szerinted ekkora különbség van az országos koncepció, meg egy kerületi vagy egy megyei ifjúsági stratégia között?

Továbbra is azt gondolom, hogy nincs országos egyház ezen a szakmai szinten. Gyülekezetek vannak, megyék vannak, kerületek vannak és ezzel lefedtünk mindent. Ha a négy kerület valaminek nem látja értelmét, akkor nyilván azt „országosan” sem lehet megcsinálni. De ez egyházkép és nem ifjúsági koncepció és ebben az esetben is elfogadtuk a döntést, hogy jelenleg zsinati szinten nincs forrás az Ifivezető képzésre. Nem azért, mert forrást vonnak el, hiszen a számok ifjúsági szinten is kiemelt támogatottságot mutatnak, egyszerűen erre nincs pénz, másra van. Ami nyilván azért fájdalmas sokunknak, mert valójában ez volt az egyetlen olyan projekt, ami nem a még érintetlen fiatalokat akarja érintetté tenni, hanem a már érintett fiatalok hitét mélyítette és a majdani szolgálatra készítette fel őket. Aminek az „itt és most” -ban is van értelme, de ha ezek a srácok 15-20 év múlva úgy ülnek be egy presbitériumba, hogy megtért, szolgálatra elhívott és ebben jártas emberek, az szerintem kétszer annyit is megért volna, mint amiből ezt korábban megvalósították. Éppen ezért döntöttünk úgy, és ebben az Egyházkerület vezetősége maximálisan támogat bennünket, hogy megvizsgáljuk az Exodussal való együttműködés lehetőségét és az Ifivezető képzés továbbvitelét, most már nem zsinati, hanem Tiszáninneni és a hozzánk csatlakozó szervezetekkel közösen.

Akkor ez a Tiszáninneni Református Ifjúsági Misszió jövőképe?

Azt gondolom, a küldetésnyilatkozatunk jól van összerakva, ennek mentén cselekszünk a kezdetek óta, ebben nem lesz változás. Az Exodussal való együttműködés ugyanakkor egy újabb lehetőség arra, hogy bizonyítsuk: fiatalokat tanítvánnyá tenni sohasem lokális és magunknak való történet. Más a vető és más az arató, ez pedig az ifjúsági munkában hatványozottan érvényes. Hálásak vagyunk Istennek ezért a lehetőségért és reméljük, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek majd a képzésen, mindenhol elkötelezett tanítványai lesznek Krisztusnak és szolgáló tagjai egyházuknak, kerüljenek bárhová ezen a világon.