A mai ünnep arra a láthatatlan világra - a mennyre - irányítja a figyelmünket, ahová egyszer megérkezni szeretnénk.
Jézus Krisztus halála és feltámadása után a tanítványai szeme láttára emelkedett fel a mennybe, és az apostolok leírása szerint a mi javunkra van ott azért, hogy helyet készítsen az Atya mellett mindannyiunknak, akik hisznek benne. Ezt mondja:
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (Jn 14,1−3)
Bár Jézus a mennybe ment, és mi a földön maradtunk, Jézus Krisztus mégis magával vihet minket. Rajtunk múlik, hogy akarunk-e vele a mennybe emelkedni vagy sem. Amennyiben igen, akkor úgy kell élnünk, hogy életünk, emberi kapcsolataink, döntéseink, cselekedeteink „örökkévalósíthatóak” legyenek. Az örökkévalóságba azonban csak a SZERETET menthető át, mert a szeretet van Isten törvényével, akaratával harmóniában.
Mennybemenetelekor Jézus egyetlen feladatot bízott az apostolaira: az evangélium hirdetését. A tanítványok elfogadták a küldetést, és hirdették az evangéliumot.
A mi mennybemenetelünknek is ez a feltétele: mindennap elfogadni és megcselekedni azt, amire az Úr küld minket.
(Címlapfotó forrása: waldorfszulok.hu)