Az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség által szervezett imaheti sorozat negyedik alkalmát január 9-én a Diósgyőri Református Templomban tartották meg. Házigazdája, a Diósgyőri Református Gyülekezet volt.
Az imahét igei mottója idén a Júdás apostol leveléből származó „Küzdjetek a hitért!” szentírási üzenetre épül, amelynek jegyében a nap üzenete a „Küzdjetek a bomlasztó viselkedést kerülve!” vezérmondat köré szerveződött.
Igét Sinkovicz Sándor babtista lelkipásztor hirdetett Júdás 3. levele 12-16. igeszakasza alapján, amely arról a jövendölésről szól, amit Júdás Énók könyvében a jövőről olvasott, és amit beteljesülni látott a jelenben. „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.”
A lelkipásztor szerint az igeszakasz hangosan dörömbölve szívünk ajtaján arra figyelmeztet bennünket, hogy álljunk meg, mert nem érdemes így továbbmenni, küzdjünk a hitünkért, mert az időnk kevés, közeledik az elkerülhetetlen: az ígéret szerint eljön az Úr napja.
Ezt a gondolatmenetet szélesebbre tárva a lelkipásztor süllyedő hajóra hasonlítva világunkat Péter apostol második levelének 1-3 igeszakaszát hozta fel, amely így szól: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.”
Majd megerősítve a fenti gondolatmenetet Péter apostol 2. levele 3-10 igeszakaszának sorait idézte: „Bizony, eljön az Úr Napja, de úgy fog megérkezni, mint a tolvaj! Akkor az ég recsegve-ropogva eltűnik, az elemek elégnek a tűzben, a föld pedig megég...”
A helyzetet Sinkovicz Sándor három, saját maga által megrajzolt ábrával illusztrált animációval mutatta be a gyülekezetnek. A három ábra a Földet, a tüzet, az igazságot jelenítette meg Péter 2. levele 3. verse szerint: „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.”, amit nem ront meg többé a bűn, ahol nem lesz fájdalom, szenvedés, könny és halál.
Útmutatásul Sinkovicz Sándor Júdás első levelének 1. fejezetének 20. versét idézte: „Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre. Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.”
Az igehirdetés után Molnár István, a Belvárosi Babtista Gyülekezet tagja néhány megélt és valós történetet osztott meg a közösséggel. A prédikációhoz kapcsolódva azt mondta, hogy küzdjünk a hitért. Iránymutatása szerint a feladat az, hogy megmaradjunk Krisztusban, hogy legyünk embertársaink épülését segítő táplálékká és oltalommá.
Az alkalom összegzéseként Péter András, a Diósgyőri Református Gyülekezet lelkipásztora azt mondta: az est arra világított rá, hogy a gonosz nagyon találékony, nagyon hamis, nagyon hazug, sokszor nem kívülről, hanem belülről, megtévesztéssel, félrevezetéssel, hazugsággal támad, amit nehéz felismerni és állhatatosan úgy küzdeni a hitért, hogy attól senki és semmi ne tudjon eltéríteni bennünket. – Az Ige és a testvéri közösség azonban nem csupán ebben nyújt segítséget és támaszt, hanem abban is, hogy egymás hite által épüljünk – hangsúlyozta.
Az alkalom Szabó Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület korábbi főgondnoka igei zárszavával, hálaadó imádságával zárult.
Az Aliansz-imahét további alkalmai 18 órától:
Január 10. péntek – „Küzdjetek türelemmel viseltetve a kétkedők iránt!”, Belvárosi Baptista Gyülekezet
Január 11. szombat – „Küzdjetek a Szentháromság egy Istent dicsőítve!”, Keresztyén Testvérgyülekezet