Egyházkerületünkben is dübörgött a Contini turné

Augusztus elején kezdte meg csaknem kéthetes turnéját a Continental Singers tini csapata. A fiatalok augusztus 3-ától 14-éig tizenkét koncertet adtak az ország több pontján, főként református templomokban. A tagokkal Szalay László Pál készített interjút Edelényben.

Continental singers 10

Fotó: Szalay László Pál

A templom hűs terébe a gyanútlan betévedő nem a megszokott csendes, imádságra hívó légkört találja, hanem zsongó fiatalokat. Hacsak azokat, akkor még örvendezhet is a szíve, hogy 20 fiatal itt időzik az istenházában. Viszont mindenféle dobogók, hangfalak, monitorok, állványok, reflektorok, zsinórok kusza szövevénye ad labirintusszerű érzetet annak, aki most kukucskál be a gótika szentélyébe. Mi a csuda ez? Csoda bizony, mivel a Contini, a magyar Continental Singers tini csapata elkezdte idei turnéját és bizony úgy tűnik, hogy szívvel-lélekkel odateszik magukat a szolgálatba. Mindenki tudja a dolgát és készül az előadás, de azért néhány kérdés az esti kezdésig belefér neki. Nézzük, hogy állnak a dolgok a Conti háza táján?

Antal Csilla vezető, 22 éves, Kecskemét, óvodapedagógus, 13 éve tag.

Sz.L.P.: Minden a tervek szerint történik, úgy ahogy elgondoltátok?

Csilla: Ez az első felpakolásuk. Most rakták össze először a színpadot. Tegnap már csak leszerelni kellett. A táborban a technikusok a színpaddal foglalkoznak, az énekesek pedig a szólampróbákon vesznek rész. Gyakorlatilag kitalálják a koncepciót, a fényeket, hangokat és mindent.

Sz.L.P.: Amikor te csatlakoztál, honnan hallottál a Continental Singersről?

Csilla: Nővérem volt előttem a kölyök Continentalban. Én még akkor pici voltam. A szüleim ismerték még abból az időből, amikor Jubilate Kórus volt. Jártunk koncertekre, hallgattuk kazettán és így ismertük is a dalokat. Eleinte, amíg kórustag voltam csak a nyarakat töltöttem ezzel, de most már, hogy vezető lettem az egész évben készülünk a turnéra.

Continental Singers 05 Antal Csilla

Fotó: Szalay László Pál

Antal Csilla vezető, 22 éves, Kecskemét, óvodapedagógus, 13 éve tag.

Sz.L.P.: Minden a tervek szerint történik, úgy ahogy elgondoltátok?

Csilla: Ez az első felpakolásuk. Most rakták össze először a színpadot. Tegnap már csak leszerelni kellett. A táborban a technikusok a színpaddal foglalkoznak, az énekesek pedig a szólampróbákon vesznek rész. Gyakorlatilag kitalálják a koncepciót, a fényeket, hangokat és mindent.

Sz.L.P.: Amikor te csatlakoztál, honnan hallottál a Continental Singersről?

Csilla: Nővérem volt előttem a kölyök Continentalban. Én még akkor pici voltam. A szüleim ismerték még abból az időből, amikor Jubilate Kórus volt. Jártunk koncertekre, hallgattuk kazettán és így ismertük is a dalokat. Eleinte, amíg kórustag voltam csak a nyarakat töltöttem ezzel, de most már, hogy vezető lettem az egész évben készülünk a turnéra.

Continental Singers 01

Fotó: Szalay László Pál

Sz.L.P.: Miként jelenik meg a turné során a 40 éves évforduló?

Csilla: Ledöbbentünk ezen, hogy már ennyi év eltelt. A hála volt bennünk először, hogy Isten ennyire lát a Continentalban elhívást és ennyire használja, ez számunkra csoda. Nagyon jó volt ezért hálát adni a vezetőséggel. Ezután eldöntöttük, hogy szeretnénk ezt megünnepelni majd október 24-én,17 órától Miskolcon a Művészetek Házában. Együtt fogunk ünnepelni egy jubileumi koncerten azokkal, akik támogattak minket imádsággal, adománnyal, szervezéssel, jelenléttel az elmúlt évtizedekben. Régi és újabb dalokkal készülünk, kórusformációval, élő zenével, hogy mindenki azt tudja bele tenni, amire talentumot kapott. A felnőtt csapat, amikor a turnéra készült a repertoárt úgy formálta meg, hogy abban már a jubileumi koncertre is figyeltek. Nekik most ért véget a 11 állomásos turné. Nagyon sok klasszikus dalt is felelevenítettek. Sőt készült egy CD, ami régi és új dalokat tartalmaz, és öt olyan dal került rá, ami még ezelőtt nem hangzott el.

Sz.L.P.: Van egy felütése ennek a tinik turnéjának, mit mondanál erről?

Csilla: Igen, van! A Lásd meg! címet adtuk neki. Az a célunk, hogy Istenre helyezzük a fókuszt. Ez évközben fogalmazódott meg bennünk. Ez nincs mindig leírva, hogy mi hangozzon el egy-egy koncerten. Ahol vagyunk, ahhoz is igazítjuk a fellépésünk mondandóját. De ez nem egy robotmunka, van szabad terep is a koncertek közben. Nincs minden kőbe vésve. A Lélek is munkálkodik, de ez mind a Lásd meg! téma köré csoportosul.

Continental Singers 03

Fotó: Szalay László Pál

Sz.L.P.: Mit éreztél a fiatalokkal kapcsolatban a táborban?

Csilla: Pozitív! Nagyon pozitív! A tinik nagyon lelkesek. Nagyon szívből csinálják. A Continentalnak van egy ilyen tulajdonsága, már az első este olyan, mintha két hete együtt lennénk. Benne van ebben, hogy egy a céljuk és azért vannak itt, mert itt akarnak lenni. Motiválja őket is és minket is. Persze vannak játékaink is, amivel segítjük az összecsiszolódásukat. Most még erre sem volt szükség, pedig sokan vannak, akik újak a csapatban és nem ismerték egymást.

Sz.L.P.: Minden évben egy teljesen új csapat áll össze a szolgálatra, jól értem?

Csilla: Minden évben megújulnak a csoportok. Mindenki tiszta lappal kezd. Új jelentkezők. Várjuk is az újak jelentkezését a következő évre. A régiek is újra jelentkezhetnek és jöhetnek. Van, aki a felnőttek közé kerül és velük turnézik. Ez a csapat így nem fog újra felállni. Ez teljesen egyedi és megismételhetetlen.

Continental singers 09

Fotó: Szalay László Pál

Sz.L.P.: Mikorra áll össze a csapat?

Csilla: Egész évben lehet jelentkezni. Úgy márciusra szeretjük látni, hogy kik vannak, hányan lesznek. Az első találkozás a nyári tábor első napja.

Sz.L.P.: A zenei érzékenység mellett a válogatásnál mit tartotok szem előtt, hogy szelektáltok?

Csilla: A jelentkezési lapon vannak személyes kérdések akár a hitükre vonatkozóan, akár a zenei hozzáállásukkal kapcsolatosan. Nincs olyan külön kitétel, azon kívül, hogy legyen hangja, tudjon énekelni. De például, ha valaki jelzi, hogy nem tud énekelni, de szeretne, az jön, nekik is mindig van betölthető pozíció segítőként, technikusként. Szokott lenni médiás emberünk, akinek az a feladata, hogy legyenek fotók, videók a fellépésekről. Ilyen szempontból nyitottak vagyunk. Az a cél, hogy aki jön és szeretne szolgálni, az tudja használni, amit Istentől kapott.

Sz.L.P.: Miben különböznek a fellépések? Lehet valami fejlődést, változást látni a fiatalokon a turné közben?

Csilla: Már most is sokat változtak. Ők is érzékelik magukon és mi is látjuk rajtuk. Mint énekes is tudom ezt mondani, mint aki több turnét is végigcsináltam. Minden egyes koncerten hiába énekeljük el ugyanazokat a dalokat, az üzenetük ránk és rájuk is hat. Minden egyes koncerten más emelkedik ki. Lehet, hogy az első fellépéskor még nem volt világos az a gondolat az énekben, de ma már pont az fog neki üzenni. Aztán ahogy a közönségre is ráhangolódnak más érzés lesz bennük. A lelkiviláguk biztosan formálódik. A dalokat sem egyformán adják elő, van, amikor játékosan, máskor komolyan éneklik el. S hiszik azt, hogy ebben a Lélek vezeti őket, hogy a közönségnek mire van szüksége. Mi nem ismerjük a gyülekezeteket, nem ismerjük az embereket. Azonban imádkozni szoktunk értük a fellépések előtt és mi megkapjuk Istentől ajándékba, hogy rájuk tudunk hangolódni.

Continental Singers 04 Kaszala Flóra

Fotó: Szalay László Pál

Kaszala Flóra énekes, Kunszentmiklós

Sz.L.P.: Belevágtál ebbe a turnézásba?

Flóra: Igen. Nagynénémtől hallottam először a Continentalról. Valamint a vezetőt, Csillát már korábban ismertem. Nagyon megtetszett, mert szeretek zenélni és énekelni is. S főként, hogy mindez keresztyén és Istenről éneklünk.

Sz.L.P.: Családból hozod ezeket az értékeket?

Flóra: Az egész családom keresztyén. Már kisgyerekkoromtól fogva ebben nevelkedtem.

Sz.L.P.: Most vagy először turnén?

Flóra: Tavaly voltam először. Ez a második turném. Amikor ott voltunk az első próbatáborban, és elindultunk a turnéra már akkor tudtam, hogy ez az én utam. Sokan vannak hasonló cipőben, mint én, akik több éve visszajárnak a csapatból, énekesek és technikusok egyaránt.

Sz.L.P.: Mit érzel, mi a különlegessége az idei turnénak?

Flóra: A címe a turnénak, hogy Lásd meg! Erről sokat beszélgettünk. Rengeteg oldalról meg lehet fogni ezt az üzenetet. S ezt át tudom élni a színpadon. A szövegekre újra és újra rácsodálkozom. Nagyon jó ezt átadni a közönségnek is. 11 dalunk van, s akárhányszor éneklem érzem, hogy hatással van.

Sz.L.P.: Ha jól értem, te énekesként vagy a csapatban. Miként kerültél be a Continentalba?

Flóra: Énekesnek jelentkeztem tavaly is és idén is. Kitöltöttem online egy jelentkezési lapot a Continental honlapján. Aztán felveszek énekeket, amiket beküldök. Ebből hallják a hangi adottságaim. Ezután kapunk egy levelet, hogy megfeleltünk-e, vagy sem. A tábor előtt 6-8 héttel megkapjuk az énekeket, a koreográfiát. Mindenki felkészül és a táborba összedolgozzuk. Így áll össze a műsor.

Continental Singers 02 Kovács Ábel

Fotó: Szalay László Pál

Kovács Ábel technikus, 16 éves, Miskolc.

Sz.L.P.: Most éppen mit csinálsz?

Ábel: Végigmegyek azokon a feladatokon, amit csinálni fogok, hogy minden rendben legyen.

Sz.L.P.: Mi ez a szerkentyű?

Ábel: Ez egy keverő.

Sz.L.P.: Keverőpult, igaz?

Ábel: Igen. Ezzel tudjuk szabályozni az énekesek hangját és a zenét. Minden énekszámhoz másként kell beállítani a szabályzókat. El vannak nevezve a mikrofonok, hogy melyik kié. Különböző színekkel jelöljük az énekesek hangfekvését a sárga az altokat, a pink a szopránokat mutatja. Mindenkinek saját mikrofonja van. Bizonyos helyzetekben van, akinek erősebben kell megszólalnia, vagy van olyan, hogy valakit el kell némítani, és ezt én tudom befolyásolni.

Sz.L.P.: Mindenre te figyelsz? Honnan tudod mindezt?

Ábel: A táborban sajátítottam el ezt a tudást. Az idősebb Contisok tanítottak be. Ez a turné nekem a negyedik évem. Első évben énekes voltam. A másodikban fejgépes, amit most Ghosti csinál. Ő a szólóknál erős fénysugarat vetít rá az emberekre. Tavaly a színházban voltam fénytechnikus, mert három csoportja van a Continentalnak: a felnőtt, az ifjúsági énekes csoport és a színház. Most pedig hangtechnikusnak jelentkeztem. Mindegyik feladatkörnek megvan a maga érdekessége és fontossága. A Continak van egy jelentkezési lapja és ott bejelöltem idén, hogy hangtechnikus szeretnék lenni a csapatban, így amire nagyon vágytam az teljesült is.

Sz.L.P.: Egy heti gyakorlás kellett ehhez, hogy ezt biztos kézzel kezeld?

Ábel: A próbatáborban gyakoroltam. Rá kellett jönnöm, hogy mi is ez a hangtechnika. Nem tudtam erről semmit. Csak ahhoz nyúlok, amelyikről tudom, hogy mit csinál. Rengeteg funkció van rajta. Először fel kellett fognom a technikát, melyik gomb mit csinál. Az sem mindegy, hogy miként kapcsolom be a keverőpultot. Az egész áram alatt van. Ha nem jó sorrendbe helyezem üzembe, akkor kipukkadhat az egész. Egyszer ezt megcsináltam, hála Istennek csak kicsit pukkant. Figyelni kell, mert több milliós a szerkezet.

Sz.L.P.: Kitől hallottál a Contiról?

Ábel: Évától, a Conti vezetőjétől, aki a gyülekezetünk tagja volt. A nővérem pedig korábban már az énekkarban énekelt. Rajtuk keresztül ismerkedtem meg ezzel a szolgálattal. Tetszett az egész. Nyilván én egyre jobban szeretném követni és hirdetni Isten igéjét, s ez egy remek alkalom erre.

Continental singers 07

Fotó: Szalay László Pál

Az esti koncert másfél óra lélekszervíz volt azoknak, akik bekapcsolódtak a dicsőítésbe a Contini turnéjának második állomásán. Itt senki nem mondta volna meg azt, hogy ezek a fiatalok nem ebből élnek, hanem a nyári szünetük háromheti önkéntes vállalása az evangélium hirdetése. Micsoda ragyogó arcok, micsoda összhang, s micsoda bátorság. A legfiatalabb, ha jók az értesüléseim 12 éves. Fantasztikus mondanivalójú és dinamikájú énekek, egyszerű szavakból font bizonyságtétel, a helyi szükségekre szabott imádság, erősen életszagú pantomim. Ezek mind arról üzennek, hogy ezek a fiatalok már megtalálták, s csak arra vágynak, hogy, aki elmentél, beültél az egyik sorba, te is Lásd meg! azt, ami őket lenyűgözte. Végre kerülj te is Isten megváltó jelenlétébe, az ő hatása alá

(Címlapfotó: Szalay László Pál)