Az elmúlt néhány nap eseményeit objektív módon tovább tudósíthatnám, de az elmúlt napokról majd mesélnek a képek a csillagpont facebookján, vagy a reformatus.hu.-n. Ezekről azt hiszem mindenki kedve szerint szemezgethet, hogy megízleljen valamit a fesztivál atmoszférájából. Így inkább azt osztom meg az olvasókkal, hogy én mit hoztam el magammal.

A SzabadOn egy nagyon hangzatos cím és igen hálás téma, hiszen a szabadság fogalma jól körüljárható és megfogható. A fesztivál több mint 100 programja számtalan irányból és minden módszerrel felboncolta azt az egyszerű szót, hogy szabadság. Volt, aki arról beszélt, hogy mitől leszel az, más azt fejtegette, mi akadályoz meg benne. Valaki úgy példázta, hogy Istennel járva mindent lehet, míg más azt, hogy Isten nélkül is szabad, csak úgy nem érdemes.  Volt, aki szívvel, volt aki szájjal és volt aki kézzel lábbal próbálta átadni azt az egyszerű, de mégis annál fontosabb üzenetet, hogy a szabadság csak Istennel járva működik. Ez az alapvetés számomra a számtalan példa ellenére vagy talán pont amiatt sokáig megfoghatatlan maradt.

Ahogy mindenkinek, nekem is megvolt az elképzelésem a szabadságról. Igaz a szabadság, mint téma, azt hiszem az elmúlt másfél év világjárványos, kijárásitilalmas viszonylatában egy más színezetet is kapott. Talán pont ezért választották, de ebben nem vagyok biztos. Én magam valahol megakadtam az 1 Korintus 10, 23-nál, miszerint: „Minden szabad nékem, de nem minden használ.” Ez már akkor felmerült bennem, amikor kiderült, hogy megrendezik a fesztivált, miközben az ország számos neves fesztiválja sorra elmaradt, ezért én úgy éreztem, hogy lám, lám, szabad, csak nem biztos, hogy használ is nekünk.

Nem is jutottam előrébb ezzel a gondolatmenettel egészen péntekig, ahol a reggeli igei „performance” behozta az idő fogalmát. Pontosabban az idősíkunk három szakaszát, mondván van, akit a múlttal, a jelennel vagy a jövővel való kapcsolata választja el a szabadságtól. A jövőtől fél, míg a múlttól nem tud szabadulni. Aztán ott volt a jelen. Vártam, hogy milyen viszonyrendszerbe helyeződik el a főelőadó példájában a szabadság és a jelen kapcsolata, végül úgy esett, hogy sehogy, azt mondta a jelen úgy akadályoz, ha nem tudod megélni. Habár azzal, hogy nem mondott róla semmit, végülis elmondta a lényeget, mert a jelen igazi értelme maga a megfoghatatlansága, a múló pillanat.

Számomra ez egy feldobott labda volt a szabadság értelmezésében, mely sajnálatomra végül érintés nélkül esett vonalon kívülre, így én ezt magamban forgattam tovább. Ennél a képnél maradva végül kora délután Szikszai Szabolcs előadása akaratlanul is felvette a labdát. Éppen az 1 Korintus 10:23-at fejtegette, amit később át is passzolt az esti áhítatot tartó Kardos Áginak, de nem akarok annyira előre szaladni.

Szóval Szikszai az előadásának egyik pontján a hallgatóság elé idézte a tizenhárom éves önmagát és egy akkor hozott döntést, majd beszélt a félelemről és arról, milyen nehéz volt követni azt a pillanatnyi választást. A választást, ami elindította abba az irányba, hogy az legyen, aki akkor és ott a színpadon volt. Az előadás tovább gördült én pedig az egyik lépcsőn ülve megragadtam a pillanat jelentőségén és helyére került egy újabb fogaskerék elmém gépezetében. Rájöttem, hogy a jelen, a most az a hely, ahol szabadok lehetünk, a döntés pillanata, amikor eldönthetjük, merre és hogyan akarunk tovább menni. A pillanat, ahol mondhatok igent vagy nemet. Ez a szabadság. Megörültem egy pillanatra, aztán feltettem a kérdést, de hol van ebben Isten.

Utána egy kerekasztal beszélgetést hallgattam végig, mely az egyház pénzügyi kérdéseivel kapcsolatban puhatolózott. A beszélgetés végén a moderátor azt a kérdést szegezte az asztalnál ülő püspöknek, hogy hogyan látja az református egyház gazdasági helyzetét ötven év múlva, tudva, hogy az általa vezetett kerület jelen döntései befolyásolják azt a jövőt. A kérdezett felemelt a mikrofont és a hallgatóság feje felett elmerengve válaszolt. Nem lát a jövőbe, ezért nem lehet benne biztos, így ő csak remélni tudja, hogy a ma hozott döntések jobbá teszik a jövőt.

Az esti áhítat a következmények fontosságára hívta fel a figyelmet. Szabad vagy, de mindennek megvan a maga következménye. Mindent szabad, de nem minden használ csengett fel újra az igeszakasz. Azonban amikor élek a szabadságommal, abban a pillanatban a végeredmény nem mindig olyan kristálytiszta, mint ahogy azt szeretnénk, sőt, többségében számunkra beláthatatlan marad.

A szombati napon a pakolás és az utazás viszontagságai után hazaérve ülepedett le bennem a sok élmény, találkozás és gondolat. A hét közepén még arra gondoltam, úgy summázom majd magamnak a 10. Csillagpont üzenetét, hogy mindent szabad, ami érdemes rá, de nem mindent érdemes, csak azért mert szabad. Aztán a szabadság fogalma összekapcsolódott a reménnyel.

Mert a szabadság a jelenben létezik, nem a múltban és nem a jövőben, de hogy szabadok lehessünk a múlt árnyékától, avagy a jövőtől való félelemtől, abból az egyetlen biztos kiút a remény. A remény, amely nem változtatja meg az eseményeket, de erőt ad, hogy szembenézhessünk a nehézségekkel. Azonban ezt a reményt csak Istenben találhatjuk meg. Isten nélkül nincs remény, remény nélkül pedig nincs szabadság. Így azt is megértettem, hogy a szervezők abban a pillanatban, amikor úgy döntöttek mégis megrendezik a fesztivált, csak remélhették, hogy a végeredmény, mindenki hasznára lesz.  Bár kezdetben voltak kétségeim, de azt hiszem nem reménykedtek hiába.

Örülök, hogy ott lehettem.