A kelyhet Jókay Jólán, Jókai Mór unokahúga ajándékozta a Tardonai Református Egyházközségnek az író halála után, tardonai bujdosásának emlékére. A kelyhet Úrvacsora alkalmával használták.

A Miskolctól „kocsin öt óra járásnyira lévő” kis hegyvidéki település, Tardona nyújtott menedéket Jókainak az 1848–49-es szabadságharc leverése után. Az akkor már neves írónak, újságíró-lapszerkesztőnek, aki tollal harcolta végig a forradalmat és a szabadságharcot a döntő temesvári vereség, majd az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után menekülnie kellett, mert mint ahogy azt Mikszáth Kálmán a róla szóló életrajzi könyvében írta, „bizonytalan, ijesztő jövő várt rá, mert noha egy uncia vért nem ontott ki az ellenségből, mégis el lehetett készülve, hogy halállal lakol a cikkeiért, ha elfogják.”

S, hogy mely írásokról lehet szó, amelyekkel kapcsolatban Jókai is úgy gondolta, jobban teszi, ha egy időre eltűnik a hatóságok szeme elől? Az egyik a Pán Jellasics címmel írott humoros hőskölteménye volt, amelyben válogatott jelzőkkel illette a horvát bánt. Ezen kívül mind az Esti Lapok, mind pedig a Pesti Hírlap szerkesztőjeként felségsértőnek minősülő kifejezéseket használt írásaiban, egy alkalommal például „átkozott emlékű dinasztiaként" említette a Habsburg-házat.

Azt nem lehet tudni, hogy ezek miatt valóban elítélték volna-e, de megvolt rá az esély, így jobbnak látta, ha meghúzza magát valahol. Jókai 24 éves volt a világosi fegyverletétel idejében, és Hermann Róbert Életük legszomorúbb napjai című tanulmánya szerint éppen Aradon volt, amikor Kossuth és a kormány lemondott, valamint amikor Görgei és tisztikara elhatározta a fegyverletételt. Felesége, Laborfalvi Róza ekkor Gyulán volt, és Jókai elhatározta, ha tud, odamegy. A visszaemlékezések szerint tanácstalanul járkált a város utcáin, amikor egy kocsi megállt mellette, bakján egy parasztruhás kocsissal: „Gyere, ülj fel Jókai!" Jókai jobban megnézte a kocsist, s Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát vélte fölfedezni benne. Elindultak Gyulára, ahol találkoztak Laborfalvi Rózával, és megbeszélték, hogy Jókait Borsod megyébe, a Bükkben található Tardonára viszik, "amelynek még a neve sem volt feljegyezve Karács Ferenc térképén". (Jókai Mór: A tengerszemű hölgy)

Tardonára 1849. augusztus 19-én érkeztek meg. „Este harangozásra értek a falu határába, a hegy ormához már messziről látták a kis falut, mely a völgy ölében terül el, a falut keresztül szeli egy kis patak, szép tiszta falu, cserépfedeles házakkal, népe délczeg magyar mind és kálvinista, nincs közöttük idegen ajku és más vallásu ember még most sem. A szerény kálvinista templom a hegyoldalra van építve, mellette a paplak, az udvar aljában egy kis zöldségeskert, mely lenyul a patakig , a templomtól nyugotnak vezet egy út, ezen út mellett voltak a nemesi kuriák, a templomtól jobbra volt a Telepy György háza, amellett sogoráé, Csányi Benjáminé, balra a Szentirnay és mellette a Bodolay-kastély, Telepy szívesen fogadta a vendégeket, de mikor megtudta, hogy mi járatban vannak megijedt, hogy ő bujdosót rejteget! Megmondta, hogy ő szívesen fogadná házához a bujdosót, de neje beteges és így nem meri elfogadni a gondozását, hanem átviszi sógorához, Csányi Benjáminhoz, ők adhatnak helyet a bujdosónak. Aznap még Telepiéknél volt a vacsora és az alvás. Vacsora után rendszeresen el szokott hozzájuk látogatni Rácz Endre, a református pap az ő fekete hosszú kabátjában és meglátja az asztalnál ülő társaságot, meghökken és még jobban megrémülnek a vendégek. Móricz bátyám szaladni akar, erre Telepy nagy nyugodtsággal azt mondja: „- Ne félj Móriczkám, nem kém ám ez, hanem lelkipásztor, a mi papunk, az el nem árul.” Ekkor barátságot kötöttek és ettől kezdve meg volt kötve az egyetértés közöttük”, olvasható Hegedűs Sándorné Jókay Jolán Jókai és Laborfalvi Róza című írásában.

A visszaemlékezés szerint Rácz Endre és Jókai naphosszat sakkoztak és beszélgettek együtt. Jókai vasárnaponként a templomba is eljárt. A többi idejét fafaragással, olvasással, festéssel, az erdőrengetegben való barangolással töltötte, de az írói hivatással való leszámolás gondolata is elkapta. Ez sejlik fel A tengerszemű hölgyben: „szántunk, vetünk a napok végéig. Mit is tehetnénk egyebet? Nincs már se haza, se nemzet, se szabadság. Nincs szárnya a szellemnek többé."

Írni pusztán álneves leveleket és egy halotti búcsúztatót írt, amit Csányi Zsuzsanna temetésekor olvassák fel. Porkoláb Tibor A Bujdosó Jókai cikke szerint Vadnay Károly (1905) meg is jegyzi, hogy „ez az ő félszázados írói pályáján az egyedüli terméketlen időszak". Gál János (1925) viszont olyan „meditációs" időszakról beszél, amely csak látszólag terméketlen irodalmi szempontból, hiszen „ezalatt mélyülnek el érzelmei, ekkor finomodik ki természetérzéke, s kap a lelke némi hajlandóságot a reflexióra s így a dolgok átfogóbb perspektívaszerű szemléletére".

Jókai tardonai bujdosása alatt több álnevet is használt: a tardonai levelekben Benke Juditként, a faluban Laborfalvi Róza mostohaöccseként, Benke Albertként jelenik meg.

Jókai hálával számolt be műveiben életének erről a szakaszáról. A barátfalvi lévita című regényében ekképpen: „Egy nyáron, egy ősszel, egy télen bujdostam én ezekben az erdőkben, üldözöttje a hatalomnak. Házigazdám, a derék Csányi Béni nemes úr volt, földesúr; hatszáz hold erdő birtokosa. Kis szántóföldjét maga szántotta fiaival. Álnév alatt rejtegettek. Tudta mindenki, hogy bujdosó vagyok; senki sem árult el.”

A látható Isten című írásában pedig így emlékezik: „Fél évig bujdostam erdőkben, ismeretlen emberek között. Azok, akiknek hivataluk lett volna, hogy üldözzenek, segíték elő menekülésemet, s a komáromi kapituláció menlevele általi megszabadulásom nem költemény."

Miskolci beszédében 1883-ban ezt írja: „Én Tardonán bujdokoltam. Áldottak legyenek azok a szép bükkfák, amik bennünket elrejtegettek, de még áldottabb legyen a nép, mely titkunkat megőrizte, a veszélyt elhárította rólunk, házát vendégszeretettel nyitá meg előttünk, akkor midőn a vendéglátás tilalmas volt, s szeretetével enyhíté lesújtó bánatunkat. Holtomig emlékezetes marad rám nézve ez a szép vidék."

Tardonát Rákóczy János még megérkezésük napján, Laborfalvi Róza augusztus végén, Jókai december 24-én hagyta el egy, Rácz Endre által „a jegyző távollétében" kiadott és Kovács János névre szóló útlevéllel, olvasható unokahúga említett visszaemlékezéseiben.

Hegedűs Sándorné, született Jókay Jolán 1905. szeptember 22-én ajándékozta „Jókay Mór 1849 évén tardonai tartózkodása emlékére” a Tardonai Református Egyházközségnek a cizellált ezüstkelyhet, amit az Úrvacsora alkalmával használtak is a templomban.

A kehely alsó peremén ez áll: „Máté ev. 11 R. 28 v”

(Címlapfotó: Balogh Csilla)