Bölcsen Nőnek lenni!

Szeptember 14-én az egyházkerületünk gyülekezeteiben élő és szolgáló nők számára rendezett konferenciára több mint háromszázan jöttek el.A találkozót hagyomány teremtő jelleggel első alkalommal rendezte meg a kerületi nőszövetség, mely a KELL, azaz „Kegyelem Lélektől Lélekig” nevet kapta.

A konferenciának a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tornaterme adott otthont. A nap folyamán a „Bölcsen nőnek lenni” témakörben zajlottak az előadások és beszélgetések. Az áhítat, a plenáris előadás, bizonyságtétel és bemutatkozások mellett, a gyermekekre gondoltak a konferencia szervezői, őket a református intézmények diákjai várták asztalaiknál.

A mézeskalács festéstől egészen stop-motion filmkészítésig, 3D nyomtatás bemutatását is megnézhették. míg a szünetben mindenki kedvére nézelődhetett a tornacsarnok lépcsőházában felállított kézműves asztalok termékei között.

kernoszov_0914_35

A konferencia résztvevőit Barnáné Szilágyi Judit a kerület püspökének felesége köszöntötte. Gavrucza Nagy Emese imádsága után az áhítatot Benke Kinga a kerületi nőszövetség elnöke tartotta. „Mindent az Úrnál kell kezdeni - emelte ki a hallgatóságnak „A nyugtalanság a szívedben az, hogy nem adtad át neki. Jézus a mérce, Istennél találunk válaszokat, ezért csak őrá van szükségünk.”

kernoszov_0914_47

Dr. Tóth Katalin főorvos asszony az egerszalóki missziói gyülekezet gondnoka a templom építésének történetén keresztül azt mutatta be, és azt tanácsolta minden kedves résztvevőnek, hogy ne maradjunk passzív hallgatói az Isten igéjének, hanem cselekedjük meg, amit ránk bíz.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd a szünetben mindenki kedvére nézelődhetett a tornacsarnok lépcsőházában felállított kézműves standok termékei között, melyeket Hangóné Birtha Melinda mutatott be.

kernoszov_0914_103

A szünet után Ritter Ida tartott előadást „Bölcsen nőnek lenni” címmel, melynek konklúziója, úgy foglalható össze, hogy a bölcsesség az Istennek való engedelmességet jelenti, mert ha Ő van az életünkben az első helyen, akkor minden a javunkra van. Akkor képesek vagyunk tanulni a hibáinkaból, értékelni tudjuk az eredményeinket és képesek vagyunk arra, hogy a nehézségeken keresztül is tanít minket az Isten.

Az eseményről bővebben a ReForrás soron következő reformációs számában olvashatnak.

További képek